GazdaságAvatás szeptemberben

2017. július 19., szerda
 
Avatás szeptemberben

A tervek szerint ősszel nyolcvan gyermek birtokba veheti a kárpátaljai Vári, más néven Mezővári (ukránul Vari) új óvodáját, az építkezés az ütemterveknek megfelelően halad.

 

 

 

 

 

 

A vásárhelyi közgyűlés 2015 tavaszán döntött arról, hogy óvoda építését kezdeményezi a 3400 lakosú kárpátaljai községben, és a beruházás érdekében adománygyűjtést indít. Több százan csatlakoztak, magánszemélyek, olvasókörök, civil szervezetek, vállalkozások, környékbeli települések eddig 42 millió forintot ajánlottak föl. 

Mint arról írtunk az új óvoda teljes költségét 100 millió forint körülire kalkulálták. A lakossági gyűjtés igencsak döcögős volt, 42 millió körül megállt az adakozás.

 

Sok az idős kisnyugdíjas a városban, akiknek sokszor a gyógyszer kiváltása is nehéz. Így aztán az Önkormányzat a vásárhelyi vállalkozók felé kacsintgatott, akik persze önzetlenül az ügy mellé álltak. Több cég vállalta, hogy például építőanyaggal, szaniterrel vagy munkával segít.

A hiányzó rész is meglett, mert - mint arra számítani is lehetett - a kezdeményezéshez a magyar kormány is csatlakozott, 50 millió forinttal segítve a beruházást.

 

Időközben több változás is tarkította a mezővári óvoda beruházást. 2015-ben szintén a vásárhelyiek által gyűjtött 4 millió forintból kicserélték a régi óvoda nyílászáróit. Mint utólag kiderült, teljesen feleslegesen. 2016 januárjában az épülő új óvoda fenntartója az egyház lett, vagyis elvileg a vásárhelyiek az egyház vagyonát gyarapítják. Sőt a Mezővári Önkormányzat az óvoda közel félhektáros területét ingyen adta az óvoda új tulajdonosának, a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek.

 

A napokban tartott helyszíni szemle szerint már elkészült az alapozás, állnak az épület falai, helyükre kerültek a külső és belső nyílászárók, a víz- és elektromos vezetékek. Most a padlófűtés szerelése, a tetőfedés és a külső hőszigetelés folyik, ezt a hidegburkolás és a festés követi, amelyek egy részét vásárhelyi vállalkozók végzik el felajánlásként.

Az új épületben négy csoportban nyolcvan gyerek kezdheti el az évet szeptemberben. A tetőtér beépítésével pedig százra növelhető az intézmény befogadóképessége.

A korszerű épület lehetővé teszi, hogy az intézmény télen is fogadja a gyerekeket, a régi épületet ugyanis a hidegben nem lehetett felfűteni.

Az önkormányzat közleménye szerint Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke az építkezés július 18-án tartott bejárásán úgy fogalmazott: az új óvoda komoly megtartó erőt jelent a helyi magyar közösségnek.

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Vajon megállítható-e a folyamat?

Vajon megállítható-e a folyamat?

Az Alföldön, különösen a déli részén élők számára nincsenek jó hírek. Számítani kell az úgynevezett többlethalálesetekre az évszá­zad közepére.
Ilyen is csak Vásárhelyen van

Ilyen is csak Vásárhelyen van

Újabb nagyszerű látványossággal gazdagodott Vásárhely. A 30 milliós piaci parkolóba behajtókat különleges módon tartják kordában.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.