BulvárIlyen is csak Vásárhelyen van

2017. július 14., péntek
 
Ilyen is csak Vásárhelyen van

Újabb nagyszerű látványossággal gazdagodott Vásárhely. A 30 milliós piaci parkolóba behajtókat különleges módon tartják kordában.

 

 

 

 

 

 

 

Elkészült Hódmezővásárhely legújabb - valószínű az országban páratlan - látványossága. Az egyébként 30 millió önkormányzati, vagyis adóforintból valóban csinosra sikeredett piaci parkoló ki- és bejáratánál párját ritkító, vasból készült magassági és szélességi határolót betonoztak le.

 

A cél valahol érthető, vagyis a térkövezetet ne tegye tönkre nehéz teherautó, vagy autóbusz. Azonban 2,1 méteres szélességnél egy középkategóriás autó ugyan elfér, de egy szélesebb nagy kocsi, netán egy crossover, vagy terepjáró már nem fér át, de a magasság - a 2,2 méter - miatt sem.

Így aztán „szelektív” lesz a parkolás, mert a nagy térhez szokott akár férfi, akár női vezetők nem mernek majd beállni. Sőt beszéltünk Vásárhelyen olyan taxissal is, aki semmi pénzért nem mer autóval felmenni Budapestre, például a belvárosba, hát még ezek után beparkolni a Stadionhoz…!

„Aki ezt a határolót megtervezte életében nem ült autóban” - mondta egy járókelő, miközben a fotókat készítettük. Egyébként az is furcsa, nem gondoltak arra, hogy a Stadionba érkező szurkolók, vagy gyerekcsoportok mikrobuszai miért ne állhatnának be?

 

Igaz, Vásárhelyen nem ez az egyetlen furcsaság: a közösségi oldalakon hetek óta panaszkodnak, hogy a strand parkolójában a régi jól bevált - „annyit fizetek, amennyit parkoltam” - helyett előre kell a parkolási időt megtervezni. Vagyis sok családnak rontották és rontják el a strandolást, mert hiába érzi jól magát a család, hiába könyörög a gyerek, menni kell, hogy ne legyen büntetés a lejárt parkolási idő miatt.

 

Ezek a „typisch ungarisch” megoldások színesítik a vásárhelyiek életét, és ha ezeket kiszimatolja a „csoda” Lokál nevű ingyen újság, akkor majd már a nem autóval közlekedők is jókat szörnyülködhetnek.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bérrendezést sürgetnek az önkormányzati dolgozók

Bérrendezést sürgetnek az önkormányzati dolgozók

Hétfőn - július 17-én - lesz sztrájk az önkormányzatokban, hiába ültek tárgyalóasztalhoz pénteken a Belügyminisztériumban.

Ötmillió óra túlszolgálat

Ötmillió óra túlszolgálat

A Vásárhelyi Helyőrségben szolgáló katonákat is érinti, hogy rendkívül sokat túlóráztak a magyar katonák tavaly és az idei év első felében.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.