Január 21-én adták át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat. Lányi Lala Lajos és a Berei Erzsébet vezette Napraforgó Népdalkör kapta.
Idén is sztárokat felvonultató gálaműsor keretében adták át a város által alapított, és jelentős pénzösszeggel járó díjakat.
A Közgyűlés 2020-ban úgy döntött, hogy a Bessenyei-díj hagyományait követve, annak eljárási szabályait alkalmazva „Vásárhelyi Művészeti” díjat adományozhat olyan személyeknek, közösségeknek, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában, harcban kimagasló teljesítményt nyújtanak/nyújtottak, és ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségében tevékenykednek, az ő munkáját folytatják.
A díj az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás kategóriákban kiemelkedő teljesítményt nyújtó magánszemély, csoport részére adományozható.
Arról, hogy ki kaphatja meg a díjat idén is a közgyűlés döntött.
Lányi Lala Lajos – énekes, zeneszerző, szövegíró, vállalkozó
Zenész-pedagógus családban nőtt fel Hódmezővásárhelyen Lányi Lajos, általános-és középiskoláit is itt végezte. Kisiskolás korában több Kodály biciníum és Kazinczy versenyt nyert, a 80-as évek elektronikus zenei forradalma egy könnyedebb, önálló zenei produkció létrehozására inspirálta. Legismertebb zenekara az 1995 óta aktív és sikeres KOZMIX. 9 arany stúdióalbum, évi több száz koncert, számos szakmai és közönségdíj jelzi töretlen sikerüket. Azon ritka zenekarok egyike, melyek eredeti felállásban játszanak még mindig. Nemcsak hazánkban népszerűek, határainkon túl is összehozzák a magyar közösségeket. Koncerteztek Európa sok országában és az USA-ban, Ausztráliában.
2003-ban a rádiók legtöbbet játszott dala lett a Baby Gabival közös “Őrült szerelem”. Zenei producerként a 90-es évek második felétől tevékenykedik. A közönség szeretete mellett a szakma elismerését is kivívta. 1996-ban már az Év felfedezettje, különböző fórumokon háromszor volt az Év zenekara-, az Év duója-vagy az Év dala.1.ben “VideoTube Award Életmű” díjat kapott. Szívügye a zenésztársadalmi szerep-és felelősségvállalás, ezért hozta létre a Magyar Zenészbázis Közösséget egyesületi formában is. Tevékenységével hozzájárult a magyar zene védelmében formálódó törvényhozás kedvező alakulásához. Művészemberhez és emberhez méltó módon érzékeny tágabb környezetének problémáira is. “Iskolatej program”, “Nourish the Children” programok jelzik munkásságát.
A másik díjazott a Napraforgó Népdalkör – Berei Erzsébet vezetésével.
A Hódmezővásárhelyi Napraforgó Népdalkört 2004-ben alapította Asztalos Sándor, aki az akkor működő Mezőgazdasági Nyugdíjas Egyesület elnöke volt.
Egész életét meghatározta a népdalok, nóták iránti szeretete és a citerázás magas színvonalú művelése. A népdalkört 2010-ben bekövetkezett haláláig nagy hozzáértéssel és szeretettel vezette.
Rövid ideig szakmai vezető nélkül maradt a népdalkör, melynek irányítását, Czékmánné Fejes Katalin tanárnő vette át. 2013.-tól Berei Erzsébet folytatta elődei munkáját.
Precizitása, a népdalok iránti sokoldalú ismerete nagyban hozzájárult az elért szakmai sikerekhez. A népdalok összeállításánál fontos szempontnak tartotta a helyi hagyományok ápolását és őrzését, de szívesen válogat más tájegységek dalaiból és a határon túlról is.
Évente 10-15 alkalommal mutatkozik be a népdalkör a városban, a térségben, megyei és országos szinten is. Először csak térségi, majd a tágabb környezetből jövő, sőt határon túli népdalkörrel is együtt daloltak.
Hetente egyszer van próba, munkájukat Berei Erzsébet szakmai vezető mellett, három, citerás is segíti.
Rendszeresen vesznek részt Térségi és Országos minősítőkön, mely szakmai munkájuk fejlődését segíti és erősíti. Az elismerés még inkább sarkallja őket a munkájuk folytatására.
Az azóta eltelt majd két évtizedben számos hazai vendégszereplés, és határon túli szereplés van mögöttük. Aktív résztvevői a városi rendezvényeknek, valamint a városban működő szervezetek rendezvényein is gyakran fellépnek. Elismeréseik között rengeteg Arany, Ezüst, Kiváló, Kiemelt Arany minősítés van.
A népdalkör célja őrizni és átörökíteni Vásárhely népdal és népzenei kincsét. A népdal és népzene hagyományőrző múltját megőrizve, ma már egyre kevesebbszer hallott, énekelt népdalok felidézése, illetve megismertetése a fiatalabb generációval. Tisztelettel és szeretettel tanulják a kevésbé énekelt népdalainkat, mint virágénekek, históriás énekek, kuruc nóták, Trianon emlékére írt dalok.
A népdalkör tevékenysége nem csupán a város hagyományainak megőrzését szolgálja, hanem a kulturális sokszínűség és az egész régió gazdag hagyományainak is része.
A tavalyi díjazottakról ITT olvashat!