BulvárVisszavonul a rivális

2016. június 18., szombat
 
Visszavonul a rivális

Többek között a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adja a hátterét egy japán dokumentumfilmnek, amelyet a távol keleti szigetország stábja készít az idén visszavonult 4-szeres olimpiai bajnok Kosuke Kitajima-ról.

 

Fotó: Gyurta Dániel facebook

 

 

AZ MTI még áprilisban adta hírül, hogy a 33 éves Kitajima  visszavonul, mert a  japánok négyszeres olimpiai bajnok mellúszójának 100, majd 200 méteren sem sikerült kiharcolnia az indulás jogát a riói játékokra.

„El kell fogadnom az eredményt. Semmit sem bánok” – mondta a japán úszó, aki egyébként a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián is megnyerte a 100 és 200 méteres mellúszást – a görög fővárosban 200-on Gyurta Dániel elől kaparintotta meg az aranyérmet –, emellett a 4×100-as vegyes váltóban mindkét alkalommal harmadik volt, a 2012-es, londoni játékokon pedig másodikként végzett a stafétával. Most egy dokumentumfilmet forgatnak a japán úszóról, amelyben megszólaltatják Gyurta Dánielt, aki Hódmezővásárhelyen van ezekben a napokban.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tájházmentés árveréssel, gálával

Tájházmentés árveréssel, gálával

A szükséges munkálatok közül a legfontosabbnak a nádtető cseréjét vélik, amelyhez a BFMK aukcióval és gálaműsorral szeretne kétmillió forintot összegyűjteni.
Reflexiók sokfélesége

Reflexiók sokfélesége

Már az előkészületek idején is kijelenthető, a kiállítás ékes bizonyítéka annak, hogy a fotók milyen sokféle képzőművészeti ágra hatnak inspirálóan.

Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.