Kultúra, oktatásArany- és gyémántdipolmákat adtak át

2023. október 26., csütörtök
 
Arany- és gyémántdipolmákat adtak át

Október 26-án a díszközgyűlés keretében hat pedagógus vehetett arany-, illetve  gyémántdiplomát.

 

 

 

 

 


Aranydiplomát kapott Bányai Lászlóné Bán Gyöngyi Klára, aki ötven évvel ezelőtt a Szegedi Tanárképző Főiskola történelem-ének-zene szakán vette át oklevelét.

Hódmezővásárhelyen született. A Tanácsköztársaság téri Általános Iskolában ének-zene tagozaton kezdte iskolai tanulmányait, majd a Bethlen Gábor Gimnáziumban folytatta. A gimnázium elvégzése után a Szegedi Tanárképző Főiskola történelem-ének-zene szakán szerzett diplomát 1973-ban Kardol Pál és Rozgonyi Éva növendékeként. 1973. augusztusától nyugdíjba vonulásáig 2012. októberéig a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tanára és kórusainak vezetője.

 

Aranydiplomát kapott Borsos Annamária, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zene és Ének Tanárképző Főtanszakán szerzett tanári diplomát.

Az általános iskola elvégzése után a Bethlen Gábor Gimnázium biológia-kémia szakán érettségizett. Ezután egy évig Deák Tibor növendéke lett, és ő felvételiztette a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatára.

1973-ban diplomázott zongora – szolfézs-karvezetés szakon. Öt évig Csongrádon az Ének-zenei Általános Iskolában dolgozott, majd hazakerült a vásárhelyi zeneiskolába.

1996-tól 17 éven át a zongora-orgona-magánének tanszék vezetője volt.

 

Aranydiplomát vehet át Győri Sára tanárnő, aki a Szegedi Tanárképző Főiskola orosz-ének-zene szakán végzett.

Hódmezővásárhelyen született. Az Ének-Zenei Általános Iskolában kezdete el tanulmányait, majd középiskolás éveit a Bethlen Gábor Gimnáziumban töltötte. A Szegedi Tanárképző Főiskolán tanult tovább.

2003-ban a Liszt Ferenc Ének-zenei Iskola és Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatói tisztségét pályázat útján nyerte el. 2008-ig nyugdíjazásáig vezette az intézményt lelkiismeretesen és legjobb tudása szerint.

 

Aranydiplomát kapott Molnár Péterné Szabó Éva Mária, aki a József Attila Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán szerzett történelem-angol nyelv és irodalom szakos tanári diplomát.

Gyulán született. Általános iskolai tanulmányait szülővárosában a III. számú Gyakorló Általános iskolában végezte. A hetedik osztály elvégzése után Hódmezővásárhelyre költöztek, édesapja itt kapott állást, ezért 1964-ben a Lenin utcai Általános Iskolában végezte. Gimnáziumi tanulmányait a Bethlen Gábor Gimnázium orosz-angol tagozatos osztályában az angol nyelvi csoportban végezte. 1968-ban felvételt nyert a József Attila Tudományegyetem Bölcsészkarára történelem-angol nyelv és irodalom szakra. 1973-ban diplomázott és megpályázott egy tanári állást a vásárhelyi József Attila Iskolában, ahol  angol nyelvet tanított 1973-1981 között. 1981-ben sikeresen megpályázta a Bethlen Gábor Gimnázium történelem-angol nyelv és irodalom szakos állását. 2010-ig, nyugdíjazásáig itt tanított.

 

Gyémántdiplomát kapott Kis Lajosné Rácz Lídia Aranka, aki a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán biológia-földrajz, mezőgazdasági ismeretek szakon szerzett diplomát.

Püspöklelén született. Tanári diplomáját 1963-ban szerezte. Még ebben az évben a hódmezővásárhelyi Ifjúsági Ház igazgatója lett 1964-ig, majd a Tanácsköztársaság téri (ma Szent István tér) általános iskolában tanított 1974 őszéig. 1974 őszétől az akkor megnyílt Kertvárosi Általános Iskolába került. 1993-ban vonult nyugdíjba.

 

Gyémántdiplomát vett át Nagy Gy. Jánosné született: Túri Margit Etelka, aki a Szegedi Tanítóképző Intézetben általános iskolai tanító oklevelet szerzett. Érettségi után felvételt nyert a Felsőfokú Tanítóképző Intézetbe Szegedre.

Az oklevél megszerzésétől 1963-tól Hódmezővásárhelyen a József Attila Általános Iskolában tanított 1997-ig, nyugdíjazásáig.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Sokszor próbálkoznak ugyanazok

Sokszor próbálkoznak ugyanazok

A járőrök a hétvégén összesen 704 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Mórahalom, Röszke és Szeged, Hódmezővásárhely közigazgatási területén.
A Kosársuli hazai pályán immár kettőből két sikernél tart

A Kosársuli hazai pályán immár kettőből két sikernél tart

Megvan a második Vásárhelyi Kosársuli-győzelem az NB I/B Zöld csoportjának 2023/2024-es szezonjában.
Megpályázták - megnyerték

Megpályázták - megnyerték

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közleménye szerint a Rádió7 újabb 10 évre megkapta a frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.
 
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 7. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is. 
 
Ismét a Klímanócskák...
Ismét a Klímanócskák... Az Iskolakertekért Alapítvány Iskolakert-fejlesztési Programjának élvonalában kettős győzelmet aratott a Klímanócskák program.