Kultúra, oktatásAntal Imre 84 éves lenne

2019. július 30., kedd
 
Antal Imre 84 éves lenne

Július 31-én lenne nyolcvannégy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.

 

 

 

 

 

 

 

Szülei pedagógusok voltak, ő orvosnak készült, emellett zongorázni tanult. Gyorsan és örömmel haladt a tanulásban, noha kezdetben még zongorájuk sem volt. Egy iskolai fellépésének híre eljutott a szegedi konzervatórium igazgatójához, s 12 évesen már megkezdhette tanulmányait az intézményben. Mindennap bejárt Hódmezővásárhelyről Szegedre, az iskolát magántanulóként végezte. 1951-ben a család felköltözött Pestre, ahol két év múlva lakást kaptak a Damjanich utcában.

 

Antal Imre az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, s 1959-ben kitüntetéssel végzett. Az Országos Filharmónia szólistája lett, hangversenykörútjain bejárta a fél világot, s nem kevesebb mint hét nemzetközi versenyről távozott értékes trófeával. Két ízben VIT-díjat, Bolzanóban a Busoni versenyen második díjat, 1966-ban Budapesten a Liszt versenyen első díjat nyert.

Idehaza a Fiatal Művészek Klubjában talált módot a feloldódásra, ahol állandóan vicceket mesélt. Erre figyelt fel Békés József író, a televízió szerkesztője, aki azt mondta: "figyellek téged, te olyan jól szórakoztatod itt a közönséget, gyere hozzám műsorvezetőnek". 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című házaspárbajszerű (természetesen élő) műsorban állt először kamera elé, s mivel lámpaláznak nyoma sem mutatkozott rajta, rábízták a Köszöntő, majd a Halló fiúk, halló lányok című, nagy népszerűségre szert tett ifjúsági program vezetését.

Felívelő zenei pályafutása váratlanul kettétört: 1970 körül görcsösödni kezdtek jobb kezén az ujjai, egyre nehezebben játszott, s hamarosan fel kellett adnia zongoraművészi ambícióit. 1972-ben megvált az Országos Filharmóniától és a Magyar Televízió szórakoztató és zenei főosztályán kapott státuszt.

A televízióban jól kamatoztatta verbális tehetségét, színészi vénáját. A művelt, több nyelven is tudó, kellemes, szellemes, udvarias csevegő az ország "Antalimije" lett, képességeivel feledtette apró termetét, jelentéktelen külsejét. Számtalan népszerű műsor vezetője volt, több tévéjátékban pedig színészként is játszott. A Bors című sorozatban Dániel Ede "tanár urat" alakította, jellemszínészként kiváló alakítást nyújtott a Szevasz, Vera, a Szemüvegesek, a Circus Maximus című mozifilmekben. Vitray Tamással közösen vezette a szilveszteri tévéadásokat. Legtovább a Szeszélyes évszakok című derűs műsorban láthattuk a képernyőn. 2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották.

Az Erkel-díjas (1984), érdemes művésznek (1988) két könyve is megjelent: 1991-ben került a boltokba a Pami című kötet (ezen a néven csak édesanyja szólíthatta), amelyben legérdekesebb élményeit gyűjtötte egybe, 1998-ban pedig az Antal Imre legjobb viccei című könyvén szórakozhattak az olvasók.

Lételeme volt a humor, az önirónia, jó néhány viccmesélő verseny győztese volt, egy alkalommal öt órán keresztül mesélt vicceket egy színházban, alaposan lefárasztva közönsége nevetőizmait.

Antal Imre 2008. április 15-én daganatos betegségben hunyt el.

A felújított Bessenyei Ferenc Művelődési Központ oldalfalán 2013.október 3-án többek között Antal Imre bronzból készült portréját avatták fel. Az alkotás Kenéz Heka Etelka kérésére készült.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Felavatták Antal Imre síremlékét a Farkasréti temetőben

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Július elsejétől indult a parlagfűves területek felderítése

Július elsejétől indult a parlagfűves területek felderítése

Milliós bírság is lehet. A helikopteres ellenőrzés mellett, idén először drón is segíti Csongrád Megyében a parlagfűvel szennyezett területek felderítését.
Kérdések és válaszok az allergiáról

Kérdések és válaszok az allergiáról

Hazánkban a lakosság 20-25 százaléka légúti allergiás, köztük is magas azok száma, akiknél a parlagfű és a fűpollen okoz tüneteket.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.