A Mártélyi Faluházzal közösen sétára invitálja a Tisza folyó természeti értékeit fontosnak tartókat Somodi István a Kiskunsági Nemzeti Park nyugdíjas tájvédelmi felügyelője. A február 21-én délután a Bodzási út végéről induló séta egy - 14 évvel ezelőtti, a világ sajtójának címoldalára is felkerült - drámai eseményre kíván emlékezni.
2000. január 30-án a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le. A csernobili atomkatasztrófa óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezték.
Erről Somodi István - a séta szervezője - drámai visszaemlékezést írt ’A tiszai győző’ címmel. Írásának néhány részlete is jól illusztrálja milyen várakozás előzte meg a Tiszán, a csongrádi, a mártélyi térségbe lassan érkező halálos hullámot.
„A veszedelem hosszában támad, majd két napon, kétszáz kilométerre elnyúlva vonul a hadoszlop a folyó széltében. Nincs Julianus barát, nincsenek hírhozók, hogy előre szóljanak: Vigyázat, jön a támadás!
Február 7-én hirdették ki a készültséget, s azt, hogy várhatóan rá három napra éri el a cianid szennyezés mártélyi „birtokomat“. Három nap bizonytalanságban, halász cimboráimmal – mind megannyi kocsmai biokémikus – találgatjuk, mire ideér, mennyire hígul, Kisköre mit segít, avagy ront a levonuláson, és a Körösök áradó vizében felhígul-e a méreg. Sokat látott öregasszonyok állítanak meg az utcán: Mi lesz velünk, túlélik-e a halak, lehet-e fürdeni a nyáron?”
Bár a Mártélyi Holtág megmenekült, az élő Tiszán tovább terjedt a pusztulás. Erről Somodi István így írt:
„A pusztuló halak csak a Körös torok alatti zónából származhatnak, de már látjuk az első süllőket is. A szák nem bírja el a hét-nyolc kilós haldögöt, hasa mint egy kézilabda, ikrás aranyhal, pár perce még tele jövendő életek százezreivel. Egyre-másra jönnek fel a süllők, karhosszúságúak, tepsibe való méretűek, jó araszosak vegyesen. Előbb a felszínen úsznak, majd két-három perc és már az oldalukra fordulva, utána rögtön itt a vég. A keszegek valamivel jobban bírják, negyed-fél óra kell, hogy elpusztuljanak.
Haladva lefelé a sodrással, végig ugyanezt a filmet látjuk, csak a háttér más, hol a Dongér, hol a Kurca torkolat, majd újra Mindszent. A zárásnál két szarvasi természetvédő kollégával szaporodik a létszám, immár négyünket visz a folyó Mártélynak vissza, sodródunk a pusztulásban. A csanyteleki határtól állandó kísérőnk egy oszlófélben lévő csuka, vele, mint irányjelzőnkkel haladunk, azóta már megérkezett akár a tengerhez is. Sötétedik, mire kikötünk. A méreg aznap éjfélre éri el Dankó Pista városát, a belvárosi temetőben ekkor fordul a sírban Juhász Gyula, és alighanem könnyezik a tápai Krisztus is.”
Somodi István, a ciánszennyezés pusztításának egyik közvetlen szemtanúja a február 21-én délután fél háromkor kezdődő séta szervezője. Mint azt a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Bodzási út végéről indulnak és közel kétórás lesz hullámtéri séta. Közben pedig biztos, hogy szívesen beszél azokról az elhíresült napokról és a tiszai halászokról, akiknek az életét egycsapásra megváltoztatta a ciánáradat.
