BulvárAki ilyent vezet nem gondolkodik más autón

2014. július 14., hétfő
 

A mártélyi Citroen hétvégéből persze a vásárhelyieknek is kijutott, hiszen szombaton délelőtt a szépen karbantartott autókat bárki megcsodálhatta a Kossuth téren.

 

 

Fotók: Ács Sándor

 

 

Ma már csak az idősebbek emlékeznek a legendás San Tropez-i csendőr című filmben száguldozó apácára és az általa vezetett 2CV-re vagyis a „kacsára.” Az idén 66 éves Citroen kacsa,  „német kollégájához” a Volkswagen bogárhoz hasonlóan kirívó látványosság, egy érdekes forma, és legalább ugyanakkora legenda. A tulajdonosok állítják, nem utolsó sorban egy életérzés is. Ezzel a "fílinggel" vagyis stílszerűen "szentimannal" bárki megismerkedhetett a hétvégén Hódmezővásárhelyen és Mártélyon.

 

Július 11-től 13. között a XII. Országos Citroen Találkozóra három szakosztályból:  veterán, junior és 2CV autókat és tulajdonosaikat várták. Össze is jött közel száz autó, a kacsán kívül sok típus és néhány a legújabb modellek közül.

 

Idén is voltak határon túliak, ezúttal a Vajdaságból. 1996 óta, ez már a tizenkettedik alkalom a szervezésében. Az első időkben évente, de a komoly energiát és nem utolsó sorban anyagi hátteret igénylő találkozót már csak kétévente rendezik meg. A lelkesedés azért azóta is töretlen, hiszen nem csak  – az egész országból összeverbuválódó - nagyszerű baráti közösség családi hétvégéje, hanem Hódmezővásárhely hírnevét is öregbíti. A megkérdezett résztvevők egyhangú véleménye alapján, Sajti Zsuzsi és csapata rutinos szervezésének hála, ismét – stílszerűen fogalmazva – olajozottan ment minden.

Tegyük hozzá, többek között még a tortaverseny alanyainak, a marcipán autóknak és a csoki Eiffel-toronynak az elfogyasztása is gyorsan és gördülékenyen zajlott.

 

A mártélyi Citroen hétvégéből persze a vásárhelyieknek is kijutott, hiszen szombaton délelőtt a szépen karbantartott autókat bárki megcsodálhatta a Kossuth téren, ahol több kategóriákban díjazták az autókat, illetve tulajdonosaikat. Az egyik tulajdonost megkérdezve, miért szereti a kocsiját, nem várt választ kaptunk: „Mert a világ legszebb autója! Mert egy istennő” Majd hozzátette: „Aki ilyent vezet nem gondolkodik más autón.” 

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Mire figyeljen, ha Horvátországba utazik?

Mire figyeljen, ha Horvátországba utazik?

Tudta? Aki Dubrovnikba utazik, új típusú személyi igazolványt vagy útlevelet vigyen magával, mert a bosnyák-horvát határon csak ezeket fogadják el.
Indul a vásárhelyi Berei Béla a Világbajnokságon

Indul a vásárhelyi Berei Béla a Világbajnokságon

Az egyik leglátványosabban fejlődést mutató és mondjuk ki: az egyik legsikeresebb hódmezővásárhelyi sportoló, Berei Béla.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...