SportAkár hazai siker is születhetett volna

2018. november 3., szombat
 
Akár hazai siker is születhetett volna

A Hepp Kupa 3. fordulójában rangadót nézhetett a Hódtói Sportcsarnok közönsége: az OMNIA Pub&Food Békés csapata látogatott a Vásárhelyi Kosársuli otthonába.

 

 

 

 

 

 

 

Az NB I/B Piros csoportjából már jól ismert békésiek esélyesként érkeztek, és a két csapat már megszokott szoros mérkőzései nyomán haladva sajnos győzelemmel távoztak.

Pedig nagyon, de nagyon sokáig élt az a remény, hogy kisebbfajta meglepetést okozva kiejti az egy osztállyal feljebb pattogtató riválist a Vas Péter csapatkapitányt nélkülöző Kosársuli. Varga Zalán két triplájával indult az első negyed, és remek hazai összmunkával abszolút sikerült kordában tartani a vendégeket: fej-fej mellett haladtak a felek, igaz, mindkét gárda pontatlanul játszott. Ez a séma a második negyedben is megfigyelhető volt: vásárhelyi részről Gajic, békésiről Kristic villogott pontokkal, ám volt olyan kétperces periódusa is a játékrésznek, ahol egyik csapat sem rezgette meg a gyűrűt. 37-40 állt az eredményjelzőn a félidőben, ez a gyakorlatban semmiféle különbséget nem jelentett.

 

A harmadik negyed elején aztán úgy tűnt, ellép a Békés. Ugyanis Koma és Boinitzer kosaraival pillanatok alatt már nyolc volt közte (39-47), ám a vásárhelyi szív sosem adja fel: Molnár és Pavlovic vezényletével fordítottunk, sőt, a találkozóba triplával beszálló Rostásnak hála harmincpercnyi játékot követően 58-57-re mi vezettünk!

 

A felcsillanó továbbjutás reménye egészen az utolsó negyed feléig élt, ekkor azonban jött néhány Kosársuli-hiba, amikre remekül lecsapott a Békés. A végjátékban Boinitzer, majd Vass hárompontosa adta meg a kegyelemdöfést: 83-74-re nyertek a vendégek – egy olyan találkozón, amely könnyedén zárulhatott volna hazai sikerrel is…

 

Hepp Kupa, 3. forduló:

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző.

Vásárhelyi Kosársuli – OMNIA Pub&Food Békés 74-83 (22-23, 15-17, 21-17, 16-26) 

 

Kosársuli: MOLNÁR 15/3, Béres 5, Varga 13/9, Bálint 6, Gajic 13/3.
Csere: Perák 2, Kelemen 6, PAVLOVIC 11, Rostás 3/3.
Vezetőedző: Tóth Tamás

Folytatás november 8-án, csütörtökön 18.30-kor, amikor is az Újpest látogat a Hódtói Sportcsarnokba az NB I/B Zöld csoportjának 7. fordulójában.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Most megtudja mit eszik!

Most megtudja mit eszik!

Meg fog döbbenni, ha végignézi a listát! Megjelent egy lista az OÉTI által a transz-zsírsav-tartalmat vizsgált élelmiszerekről, melyek közül nem egy mutatott kiugróan magas értéket. Listával!
Különleges vendég Hódmezővásárhelyen

Különleges vendég Hódmezővásárhelyen

Czakó Borbála Magyarország volt londoni nagykövete, a Hungarian Business Leaders Forum vezetője lesz egy érdekes és izgalmas beszélgetés résztvevője.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát