SportVásárhelyi ezüstérmes az Európa-bajnokságon

2014. április 30., szerda
 
Vásárhelyi ezüstérmes az Európa-bajnokságon

Április 24-től 27-ig rendezték meg Olaszországban, Riccione városában, az idei ITF Taekwon-do Európa-bajnokságot. A versenyre rekordszámú nevezés érkezett, 29 ország, 560 versenyzője vett részt a kontinensviadalon.

 

 

 

A harcművészek formagyakorlatban, küzdelemben, erő és speciáltechnikai törésben, illetve ezen kategóriák csapatszámaiban mérték össze tudásukat.

Tavaly a Svédországban rendezett EB-n csak 7 sportolóval, idén viszont a magyar nemzeti válogatott 27 fővel képviselte magát a versenyen, melynek tagja volt a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub két versenyzője, Zsarkó Dániel Péter és Lőkös Leila is.

 

Leila ifjúsági lány küzdelem -55 kg-os kategóriában magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését angol vetélytársával szemben, ám a következő, szoros mérkőzésen, lengyel ellenfele győzött. Leila szereplése biztató előjel, fiatal kora ellenére szépen helytállt a világszínvonalú mezőnyben.

 

Máté Zoltán másik tanítványa, a rutinos versenyzőnek számító, Zsarkó Dániel Péter maratoni küzdelmi délután után, a felnőtt férfi küzdelem -78 kg-os kategória dobogójának második fokára állhatott fel. Péter skót, szlovén, olasz és norvég ellenfelek magabiztos legyőzése után, színvonalas döntőben, ukrán ellenfelével szemben maradt alul. Péter teljesítményével, nemzetközi szakmai elismerést is elért.

 

A Békássy Csaba szövetségi kapitány által vezetett magyar válogatott, 3 arany 2 ezüst és 4 bronzéremmel térhetett haza a kontinensviadalról.

 

Olvassa el ezt is!

Az országos eredmények a legjobb reklám

Az országos eredmények a legjobb reklám

A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola történetében a tanulók idén rekordszámú helyezést értek el az országos döntőkben. Nagy képpel!
Értékes győzelem a Hódtóiban

Értékes győzelem a Hódtóiban

dr. Elek András edző: A győzelmünk nagyon értékes, mert nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ellenfelünk igen jó csapat.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.