A Szeremlei Társaság és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának Hódmezővásárhelyi Levéltára június 7-én, kedden 17 órakor, Herczeg Mihály - egykori pedagógus és levéltárvezető, a társaság alapító tagja születésének közelgő 90. évfordulója alkalmából emlékülést tart a Levéltár körcsarnokában.
Program:
Köszöntő - Szenti Csilla levéltárvezető, Hódmezővásárhelyi Levéltár
Herczeg Mihály életútja - Dr. Varsányi Attila PhD igazgatóhelyettes, Csongrád Megyei Levéltár
A néprajzos - Nagy Vera néprajzkutató, Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ
A helytörténész - Presztóczki Zoltán levéltáros, Hódmezővásárhelyi Levéltár
Az emlékülés után kötetlen beszélgetés lesz.
Herczeg Mihály írása önmagáról
A békéssámsoni határban születtem 1926-ban kisgazda családban. Alapvető élményeim mindig is meghatározták világlátásomat. A független parasztoknak megvolt a maguk véleménye a világról, anélkül, hogy ismerték volna Marcus Aurelius tanácsát: „Tiszteld véleményalkotó képességedet.” A természetközelség meghatározta életemet. Nem is hallottam a városi élet izgatott világáról, a parasztélet rendje számomra világ rendje volt. Csak a templom meg a piac jelentette a változatosságot.
Az iskola első osztályát Orosházán végeztem, majd másodikos korom óta Vásárhelyen volt házunk, mert a vásárhelyi gazdákra az volt a jellemző, hogy tanyájuk mellett a városban is volt házuk. A Dáni utcához közel esett a polári iskola, így hát oda jártam 1941-ig. Továbbtanulásról szó sem esett, a tanyán magam is szántottam, boronáltam, ekéztem a kukoricát.
A belvizes évek után a volt osztálytársaim rábeszélésére különbözeti vizsgával a gimnázium tanulója lettem. Aztán ránk szakadt a háború. A leventéket elvezényelték, én mentem utánuk, de nem értem utol őket. Barátaim rábeszélésére Pestre kerültem, majd rokonoknál Mátyásföldön átéltem az ostromot. Hadifogságba kerültem, annak ellenére, hogy még a Gellért lábánál eldobtuk a puskát. Itt éltem át azt, hogy az ember élete hajszálon múlik, pontosabban ekkortól hittem a Gondviselésben: ugyanis a szökésem után a kihallgató ukrán tiszt megmutatta a fia fényképét, aki pontosan 1926. szeptember 18-án született, mint én. Elengedett a gyűjtőtáborból. Így aztán 1946-ban leérettségizhettem. Másnap már a cserepesi tanyánkon adogattam a kévéket a rakott kocsira, majd ugaroltam, kukoricát törtem, szárat kötöttem. Eladtunk 17 hold gyepföldet lóért, tehénért, gépkocsiért. Folytattuk a gazdálkodást.
1947-ben beiratkoztam a szegedi egyetem jogi karára „mezei jogásznak”, azaz télen hallgattam az előadásokat, tavasszal meg csak vizsgázni mentem. A csutkatő veréstől kezdve éltem a tanyai parasztok mindennapi életét. 1949 után pokollá vált az életünk, otthagytam az egyetemet, bár nem rúgtak ki, magam jelentettem ki a 6. szemeszter után, hogy nem kívánok jogi pályára lépni.
Apámat börtönbe zárták „szabotálás” címén, majd édesanyámat szintén. Engem elvittek katonának. Onnan hazakerülve raktári munkásként a Földmíves Szövetkezetnél zsákoltam. 1952 tavaszán barátaim unszolására képesítés nélküli tanítóként a 17 km-re fekvő Csomorkányra kerültem, ahol egy évtizeden át tanítóskodtam. Majd megnősültem. Itt született két fiam. De a város nagyon messzi volt. Közben levelező hallgatóként megszereztem a biológia-földrajz szakos tanári diplomát is. Szakdolgozatomat Vásárhely gazdasági földrajzáról írtam. De elkezdtem küldeni helytörténeti írásaimat a helyi újságba, számosat közöltek is. 1964-ben bekerültünk a városba. A Rózsa Ferenc Általános Iskolánál később igazgató-helyettes lettem. Ilku Pál, majd Köpeczi Béla miniszteri dicséretben részesített. Még a csomorkányi években rászoktam a levéltári kutatásra Csomorkányról, a Hazafias Népfront munkájába is bekapcsolódtam. Szegeden a körúti épületben többször is előfordultam.
Kevés időm volt, de kezdtem bejárni a levéltárba Elekes Lajos bácsihoz. Akkoriban népfronti-tanácsi kezdeményezésre különböző bizottságok alakultak, hogy fellendítsék a helytörténeti kutatást, ezekbe engem is meghívtak. Megindult a Vásárhelyi Tanulmányok sorozat, ide én is publikáltam. Érlelődött egy vásárhelyi várostörténeti monográfia gondolata, megkezdődtek az előmunkálatok, írták az előtanulmányokat. Végül 25 évi tanítás után a levéltárosságot választottam 1976-ban.
1976 és 1986 között a Csongrád Megyei Levéltár hódmezővásárhelyi fióklevéltárban igazgató voltam. A fiók-levéltárosi tisztség a heti kutatónappal, a dokumentumok közelségével, a levéltári, néprajzi szaktanácskozások kitágították a lehetőségeimet. Eljuthattam a Károlyi-levéltárba, hiszen a város egykori gazdájának, az uradalomnak gazdasági-társadalmi változásai érdekeltek elsősorban. Kutatásom egyik tanulmányát beépítették a város új monográfiája első kötetébe. A monográfia esemény-összeállítását – az őskortól 1848-ig – szintén én készítettem. Más témákkal is foglalkoztam. Összegyűjtöttem és publikáltam a Szántó Kovács János-féle agrárszocialista mozgalommal kapcsolatos dokumentumokat. Publikáltam a cselédviszonyok változásait a feudalizmusban 1848-ig, majd később 1914-ig. Írtam a Vásárhelyen épült munkásházak történetéről, majd a város XIX. század végi, XX. század eleji lakásviszonyairól a szegedi Somogyi-könyvtár füzeteiben. Igen sok témában kutattam, köteteket is szerkesztettem, munkám eredményeit közel százhetven-kétszáz publikáció tartalmazza.
Az 1986. évi nyugállományba vonulásom óta is folytattam ezt a munkámat, ez adott és ad tartalmat az életemnek. 1990 után a Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, a városfejlesztési, környezetvédelmi és szolgáltatási bizottság tagja voltam. A Szeremlei Társaság elnökeként hozzájárulhattam a vásárhelyi és a Vásárhelyről elszármazott, de oda eltéphetetlenül kötődő alkotó értelmiség összetartásához.
Herczeg Mihály Hódmezővásárhely díszpolgára, Pro Urbe-díjas tanár, helytörténész, nyugalmazott vásárhelyi levéltárigazgató, életének 85. esztendejében 2011. augusztus 21-én hunyt el
