A HVG Kiadó által évente megjelenő hazai középiskolai rangsortól eltérő, másfajta mérések, és ismérvek alapján meghatározott rangsort állított fel a Nahalka István, oktatáskutató.

Fotó: VH archív

Nahalka István szerint Magyarországon nem történtek igazán komoly lépések az esélyegyenlőtlenség felszámolására, ennek a jól ismert problémának a megszüntetésére. Ez az esélyegyenlőtlen helyzet régóta ismert, de még abban sincs egyetértés, hogy ennek mi az oka. Az oktatáskutató szerint ebben a látens diszkrimináció a fő bűnös: a magyar iskolarendszer egyoldalúan preferálja bizonyos társadalmi csoportok (a középosztály, a „fehérek”) értékrendjét, tudását, képességeit, kommunikációs kultúráját, és nem képes igazodni az összes tanulóhoz.

Nagyon negatív jelenség az iskolai szelekció is: a gyerekek korán különböző iskolákba kerülnek, kialakultak a magasabb társadalmi rétegek iskolái. Ez megnehezíti a gyermekek és fiatalok szocializációját, elválasztja egymástól a különböző társadalmi rétegekhez tartozókat. A gyerekek nem tanulják meg a hatékony együttműködést különböző társadalmi helyzetű és teljesítményű társaikkal. Emiatt korán kialakul a rasszizmus, illetve a jobb vagy rosszabb helyzetű társadalmi csoportokkal szembeni idegenkedés, lenézés, irigység, véli Nahalka István.

Ezen a téren gyakran kárhoztatják a jó képességű gyerekeket korán elszippantó hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat. Nahalka István szerint pedig a mi elitgimnáziumaink nem is annyira jók az elitnek. Nemzetközi felmérések (PISA, TIMMS) ugyanis azt mutatták, hogy a legjobban teljesítő magyar diákok eredményei a más országok elitjének eredményeihez képest gyengébbek, míg a legrosszabbul teljesítő alsó tized átlagosan jobban produkált más országok rossz tanulóihoz képest.

Egy most összeállított rangsor (a lap alján az első 50 iskola listája)  bizonyos hozzáadott érték alapján rakja sorrendbe a hazai iskolákat. A hozzáadott érték nem más, mint amit a pedagógusok, az intézmény tesznek hozzá ahhoz, ami a hozzájuk került tanulóban már eleve megvan. Ez az „eleve megvan” egyes iskolákban nagyon sok, másokban nagyon kevés. Jól tudjuk: az iskolák egy része válogathat a hozzá jelentkező tanulók között, kiválogathatják a jobb, az ígéretesebb, az úgymond tehetséges tanulókat. Nem titok: ők azok, akiknek ráadásul még átlagosan a családi hátterük is lényegesen jobb, mint kortársaiké, így aztán nemcsak egy nagyon jó dobbantóról tudnak igen nagy sebességgel elrugaszkodni, hanem a család is nagyobbat lendíthet rajtuk tanulás közben, jóval többet képes segíteni, mint másoknak.

Magyarországon a listák nélkül is mindenki tudja, melyik gimnázium vagy szakgimnázium számít jónak, az "elit iskolájának." Nahalka István szerint az lenne az ideális helyzet, ha a szülőknek nem ilyen rangsorok alapján kellene döntenie, hanem mindegy lenne, hova kerül a gyerek. Ehhez azokban az iskolákban kell változásokat elérni, ahol a pedagógusok nem képesek igazodni a gyerekekhez, nem tudják kellően komplex módon figyelembe venni a gyerekek magukkal hozott adottságait és kultúráját, mondta az oktatáskutató.