Kultúra, oktatásA vásárhelyi Bethlennek helye van a rangsorban

2015. december 13., vasárnap
 
A vásárhelyi Bethlennek helye van a rangsorban

A HVG Kiadó által évente megjelenő hazai középiskolai rangsortól eltérő, másfajta mérések, és ismérvek alapján meghatározott rangsort állított fel a Nahalka István, oktatáskutató.

 

 

Fotó: VH archív

 

 

Nahalka István szerint Magyarországon nem történtek igazán komoly lépések az esélyegyenlőtlenség felszámolására, ennek a jól ismert problémának a megszüntetésére. Ez az esélyegyenlőtlen helyzet régóta ismert, de még abban sincs egyetértés, hogy ennek mi az oka. Az oktatáskutató szerint ebben a látens diszkrimináció a fő bűnös: a magyar iskolarendszer egyoldalúan preferálja bizonyos társadalmi csoportok (a középosztály, a „fehérek”) értékrendjét, tudását, képességeit, kommunikációs kultúráját, és nem képes igazodni az összes tanulóhoz.

 

Nagyon negatív jelenség az iskolai szelekció is: a gyerekek korán különböző iskolákba kerülnek, kialakultak a magasabb társadalmi rétegek iskolái. Ez megnehezíti a gyermekek és fiatalok szocializációját, elválasztja egymástól a különböző társadalmi rétegekhez tartozókat. A gyerekek nem tanulják meg a hatékony együttműködést különböző társadalmi helyzetű és teljesítményű társaikkal. Emiatt korán kialakul a rasszizmus, illetve a jobb vagy rosszabb helyzetű társadalmi csoportokkal szembeni idegenkedés, lenézés, irigység, véli Nahalka István.

 

Ezen a téren gyakran kárhoztatják a jó képességű gyerekeket korán elszippantó hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat. Nahalka István szerint pedig a mi elitgimnáziumaink nem is annyira jók az elitnek. Nemzetközi felmérések (PISA, TIMMS) ugyanis azt mutatták, hogy a legjobban teljesítő magyar diákok eredményei a más országok elitjének eredményeihez képest gyengébbek, míg a legrosszabbul teljesítő alsó tized átlagosan jobban produkált más országok rossz tanulóihoz képest.

 

Egy most összeállított rangsor (a lap alján az első 50 iskola listája)  bizonyos hozzáadott érték alapján rakja sorrendbe a hazai iskolákat. A hozzáadott érték nem más, mint amit a pedagógusok, az intézmény tesznek hozzá ahhoz, ami a hozzájuk került tanulóban már eleve megvan. Ez az „eleve megvan” egyes iskolákban nagyon sok, másokban nagyon kevés. Jól tudjuk: az iskolák egy része válogathat a hozzá jelentkező tanulók között, kiválogathatják a jobb, az ígéretesebb, az úgymond tehetséges tanulókat. Nem titok: ők azok, akiknek ráadásul még átlagosan a családi hátterük is lényegesen jobb, mint kortársaiké, így aztán nemcsak egy nagyon jó dobbantóról tudnak igen nagy sebességgel elrugaszkodni, hanem a család is nagyobbat lendíthet rajtuk tanulás közben, jóval többet képes segíteni, mint másoknak.

 

Magyarországon a listák nélkül is mindenki tudja, melyik gimnázium vagy szakgimnázium számít jónak, az "elit iskolájának." Nahalka István szerint az lenne az ideális helyzet, ha a szülőknek nem ilyen rangsorok alapján kellene döntenie, hanem mindegy lenne, hova kerül a gyerek. Ehhez azokban az iskolákban kell változásokat elérni, ahol a pedagógusok nem képesek igazodni a gyerekekhez, nem tudják kellően komplex módon figyelembe venni a gyerekek magukkal hozott adottságait és kultúráját, mondta az oktatáskutató. 

 

  1

Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom

Esztergom

  2

Lehel Vezér Gimnázium

Jászberény

  3

Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium,

Mezőtúr

  4

Kisfaludy Sándor Gimnázium

Sümeg

  5

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

Bonyhád

  6

Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola

Hajdúszoboszló

  7

József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Ózd

  8

Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

Győr

  9

Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

Győr

10

Szent István Gimnázium

Budapest

11

Krúdy Gyula Gimnázium

Nyíregyháza

12

Diósgyőri Gimnázium

Miskolc

13

Dobó István Gimnázium

Eger

14

Tolna Megyei Önkormányzat Sztárai Mihály Gimnáziuma

Tolna

15

Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

Győr

16

Móra Ferenc Gimnázium

Kiskunfélegyháza

17

Szinyei Merse Pál Gimnázium

Budapest

18

Ciszterci Szent István Gimnázium

Székesfehérvár

19

Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont

Orosháza

20

Bocskai István Gimnázium

Hajdúböszörmény

21

Pannonhalmi Bencés Gimnázium,

Pannonhalma

22

Kossuth Lajos Gimnázium

Cegléd

23

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Hódmezővásárhely

24

Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi

Pásztó

25

Janus Pannonius Gimnázium

Pécs

26

Deák Ferenc Gimnázium

Fehérgyarmat

27

Alternatív Közgazdasági Gimnázium,

Budapest

28

Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium

Kaposvár

29

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

Győr

30

Avasi Gimnázium

Miskolc

31

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Budapest

32

Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

Győr

33

ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium

Budapest

34

Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

Békéscsaba

35

D-B-M Mikrotérségi Általános Iskola, Gimnázium

Dunaföldvár

36

Tamási Általános Iskola és Gimnázium Béri Balogh Ádám

Tamási

37

Földes Ferenc Gimnázium

Miskolc

38

Zrínyi Miklós Gimnázium

Zalaegerszeg

39

Pesthidegkúti Waldorf

Budapest

40

Huszár Gál Gimnázium,

Debrecen

41

Premontrei Szent Norbert Gimnázium,

Gödöllő

42

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma,

Sárospatak

43

Kisfaludy Károly Gimnázium

Mohács

44

Szent István Gimnázium

Kalocsa

45

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Tiszaújváros

46

Lehel Vezér Gimnázium

Jászberény

47

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Székesfehérvár

48

Dugonics András Piarista Gimnázium,

Szeged

49

Ady Endre Gimnázium

Debrecen

50

Garay János Gimnázium

Szekszárd

 

 

 
 
VH - tani-tani
 

Olvassa el ezt is!

Földárverési pillanatkép

Földárverési pillanatkép

Egy ügyvéd volt csak talpon a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt bérelt földjeinek árverésén. Vásárhelyen az egyik teremben minden kiírt terület elkelt, a másikban csak a fele.
Kezünkben bizsereg a történelem

Kezünkben bizsereg a történelem

Igazán nagy siker a vásárhelyi iskolákban elkezdett rendhagyó történelemóra, régi I. világháborús fotókkal, a katonák egykori használati tárgyaival. Képekkel!
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
Majális 2024

Majális 2024

Kétnapos program a Népkertben. Városkártyával egy alkalommal ingyen sör/virsli a felnőtteknek, ingyen vattacukor és ugrálóvár a gyerekeknek.Részletes pr ogram.
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.