GazdaságA terhelési próba kulisszatitkai

2018. február 12., hétfő
 

A Colas és a Délút által épített hódmezővásárhelyi elkerülőn március végén már közlekedhetnek az autósok, amennyiben a híd próbaterhelését kielemezték.

 

 

 

Fotók: Dernovics Tamás

 

 

 

 

Nemcsak február 9-én, - a sajtó és közéleti személyiségek részvételével – hanem másnap, szombaton is zajlott a Colas Zrt. és a Délút Kft. által kivitelezett hódmezővásárhelyi elkerülőn a Kopáncsi Körhíd próbaterhelése, ami a különleges műtárgyak esetén műszaki előírás.

 

Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint pénteken statikus próbaterhelés történt hat, egyenként negyven tonnával megterhelt teherautó segítségével. Ezek minden támaszközben negyedórát töltöttek el, miközben a szakemberek megmérték, hogyan hajlik és feszül a híd.

 

Szombaton került sor a dinamikus próbaterhelésre (szintén mérés mellett), mely során ugyanezek (az összesen 240 tonnányi) teherautók különböző sebességgel hajtottak végig a hídon. A mérési eredményeket két-három hét alatt értékelik ki, és utána indulhat a műszaki átadás-átvétel. Ha minden rendben zajlik, akkor március végére megtörténik a szakasz részleges forgalomba helyezése.

 

Néhány érdekes adat a hídról.

A körhíd összesen 9 szerkezetből áll: a vasútvonal feletti hídból, a főút feletti négy hídszerkezetből, illetve a két-két fel- és lehajtó ág hídjaiból.

 

A 47-es főút feletti hídrészekhez négy-négy íves acél gerenda tartozik, amelyek hossza 23-25 méter között változik, súlyuk pedig páronként körülbelül 30 tonna.

 

A pillérek: 150 és 120 cm átmérőjű vasbeton köroszlopok. Van 3 középső oszloptámasz is, ezek 150 cm átmérőjű vasbeton köroszlopok.

 

A körhíd szélessége 12 és félméter, külső átmérője 63,21 méter.

 

Hazai viszonylatban a terepszint feletti 12,5 métere magasságával szokatlan építmény a körhíd. A teljes hídhossz: 81,5 méter

 

És talán egy kevésbé használatos műszaki adat, mely szerint a teljes hídfelület:10270 négyzetméter.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Tonnák százaival próbálták ki a körhidat

 
 
VH-Colas Zrt. -Délút Kft.
 

Olvassa el ezt is!

Az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentése politikai akció része

Az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentése politikai akció része

Lázár János: Az OLAF-jelentés időzítése nem volt véletlen, kizárólag a kampánynak szól.
Nem Húsvéti ajándék lesz a 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvány

Nem Húsvéti ajándék lesz a 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvány

Hegedűs Zoltán hazug emberrel nyílt vitát nem akar. Márki-Zay Péter a nyílt vitát a demokrácia minimumának, az utalványosztogatást kampányfogásnak tartja.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.