SportA tájékozódási futóknál nincs megállás

2013. augusztus 26., hétfő
 
A tájékozódási futóknál nincs megállás

Szentesen rendezik a hétvégén a Hódmezővásárhely Kupát a tájékozódási futók.  A Dél-Alföldi Regionális Rövidtávú Bajnokság és a Hódmezővásárhely Kupa regionális rangsoroló,  kétszer egyfordulós nyílt, rövid távú versenyét augusztus 31-én szombaton délelőtt és délután indítják.

 

 

 

Csorja Ida a rendező Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club (HTC) részéről, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, változatos és izgalmas, új helyszínt kerestek a közelben, így esett a választás Szentesre, annak is belvárosi és kertvárosi részére. Azt is hozzátette, a hely kiválasztásába az is belejátszott, hogy egy kicsit szeretnék Szentesen is népszerűsíteni ezt az izgalmas, nemcsak a lábizmokat megmozgató, hanem a térkép utáni tájékozódást is fejlesztő sportot.  

A vásárhelyi tájékozódási futóknak sem a futással, sem pedig a térképolvasással nincs gondjuk, amit az utóbbi napok két versenyén elért eredményeik is alátámasztanak.

 

Augusztus 24-25-én a HTC tagjai Egerben a DOBÓ Emlékversenyen vettek részt, a Országos Rövidtávú Bajnokságra (szeptember 7-8 Szentendre) való felkészülés jegyében.

Ketten dobogós helyen végeztek: 1. helyezést ért el  Dezső Sándor (F35) és Juhász Gábor (F45). Molnár Krisztinának  (N18) a három futam egyike gyengébben sikerült, így sajnos lecsúszott a dobogóról,   F18-ban Hetényi Péter a 6. helyen végzett. Augusztus 25-én vasárnap Kecskeméten rendezték a Kecskemét Kupát, amelyen Gubicza Viktória, N18-ban bronzérmet szerzett.

 

Olvassa el ezt is!

Az alföldi táj és a paraszti élet képekbe örökítve

Az alföldi táj és a paraszti élet képekbe örökítve

Mint ahogy várható volt, Hódmezővásárhely kiemelkedő kulturális eseménye volt vasárnap délben Szalay Ferenc festőművész életmű- kiállításának megnyitója. Képekkel!
Nem mind terápia, ami annak látszik

Nem mind terápia, ami annak látszik

Finoman szólva, a most divatos úgynevezett terápiás lovagoltatás trendjét "meglovagolva" csalogatják a kevésbé tájékozott szülőket az egyre sokasodó lovastanyák, lovasudvarok.    
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.