SportA szezon legfontosabb győzelme

2025. április 7., hétfő
 
A szezon legfontosabb győzelme

Április 6-án  este rendezték meg az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó fordulóját. A Vásárhelyi Kosársuli számára az volt a cél, hogy legyőzze hazai pályán a Nagykőröst.

 

 

 

 

 

A cél az volt, hogy bebiztosítsa a helyét a felsőházi rájátszásban – ez kiváló második félidővel sikerült, így Saša Vejinović csapata készülhet a bajnoki negyeddöntőre.


A játéknapot megelőzően a tabella első hat együttese (Veszprém, Tiszaújváros, Százhalombatta, Dunaharaszti, Nagykőrös, Budafok) már biztosította a helyét a rájátszásban, a fennmaradó két helyért viszont még négy csapat küzdött. Közülük a Kosársulinak és a Győrnek volt lépéselőnye a Péccsel és a Sopronnal szemben, így a vásárhelyieknek abszolút a saját kezükben maradt a sorsuk: egy siker biztos 7. helyet jelenthetett.

 

Ezt viszont nem adta olyan könnyen az 5. helyet elfoglaló Nagykőrös, amelytől kétszer is kikapott a szezonban a Kosársuli: a Hepp-kupában 78-71-re, a nagykőrösi bajnokin 76-62-re győzött Kovács Márk csapata. Hiányzott viszont tőlük a legjobbjuk, a sérüléssel bajlódó korábbi magyar válogatott center, Csorvási Milán – igaz, a Kosársuli sem teljes kerettel léphetett pályára, hiszen Baloghot betegség miatt kellett nélkülöznie Saša Vejinovićnak.

Az első percekben az Eger ellen mutatott erős formát hozta a Kosársuli, Bálint vezetésével 5-0-ra és 9-5-0re is vezetett a csapat. Az első negyed közepén kezdett ébredezni a Nagykőrös, ebből az ébredésből pedig végül egészen döbbenetes triplamutató (16-ból 10, 62.5%) jött össze a teljes első félidőre. Mészáros két, majd Molnár Miklós és Tóth egy-egy hármasával fordítottak a vendégek, négy perc alatt 11-0-s rohammal hagyták állva a pontatlanul játszó Kosársulit (11-8-ról 11-19, 10. perc).

 

A második játékrész elején Orgona zsákolása sem segített, hiszen a nagykőrösiek Tóth és Fehér triplájával már tizenegy pontra húztak el (14-25, 13. perc). Az extra kinti dobások ellen középtávoli kosarakkal próbálta felvenni a lépést a vásárhelyi együttes, ám a különbség nem igazán csökkent, köszönhetően Molnár Miklós újabb két triplájának. A félidő utolsó bő két perce viszont a Kosársulié volt, Orgona pontjaival és Bálint kettesével felzárkózott hatra a csapat (35-41).

 

A szünetet követően élesebben kezdett a Nagykőrös, visszaállították a tízpontos előnyüket (37-47, 24. perc). Mínusz tízről, olyan állapotból kellett ezzel kezdeni valamit a Kosársulinak, hogy a többi pályán időközben nem alakultak a legideálisabban a dolgok – volt olyan pillanat, hogy virtuálisan visszacsúszott a 10. helyre a csapat, köszönhetően a Pécs, a Győr és a Sopron vezetésének. Borbáth egy perc alatt érkező hét pontja hozta vissza a reményeket (44-47, 25. perc), majd a negyed vége felé közelítve előbb az egyenlítés jött össze, Bálint triplájánál pedig már felrobbant a csarnok, hiszen átvette a vezetést a csapat (54-51, 29. perc). Tóth hármasa zárta ezt a tíz percet, egálról jöhetett az utolsó negyed (54-54).

 

Mind a hazai közönség, mind a remek szurkolást bemutató nagykőrösi szurkolótábor nagyon élt a negyedik negyed elején, hiszen hol egyik, hol másik csapat vezetett. Orgona és Kelemen triplája után, 60-58-nál Kovács Márk kért időt, és annak ellenére sem hagyta magát a Nagykőrös, hogy már hetek óta biztos volt a helye a rájátszásban – a DMTK elleni pályaelőny lehetősége mozgatta őket. A Kosársuli viszont a legjobbkor kapta össze magát: 60-60 után Bálint és Borbáth is bedobott egy-egy hármast, így 66-60-ról jöhetett a hajrá (36. perc). Védekezésben és támadásban is nagyon fegyelmezetten teljesített a csapat, a hatpontos előnnyel pedig sikerült jól sakkozni az utolsó percekben. Borbáth büntetői állították be a 7. helyet és rájátszást érő 71-62-es sikert.

A Borbáth, Bálint, Orgona hármas összesen 63 pontot dobott, utóbbi két játékos pedig dupla-duplázott (10, valamint 14 lepattanó).

 

NB I/B Zöld csoport, alapszakasz, 22. (utolsó) forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–Nagykőrösi Sólymok KE 71-62 (12-19, 23-22, 19-13, 17-8)

Hódtói Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: dr. Varga, Borgula, Drenyovszki

 

Kosársuli: Borbáth 20/12, Kruzslicz -, Bálint 22/9, Orgona 21/6, Utasi 4
Cserék: Kelemen 4/3, Bősz -, Knyur –
Vezetőedző: Saša Vejinović

 

Saša Vejinović: „Először is meg szeretném köszönni minden nézőnek, hogy kiszurkolták ezt a győzelmet, ráadásul lehet, hogy a szezon legfontosabb győzelmét. Sikerült bekerülni a rájátszásba, ami alapból a minimum Vásárhelyen. Igyekezni fogunk mindent megtenni, hogy minél tovább jussunk. Szívből gratulálok a játékosaimnak és további sok sikert a Nagykőrösnek!”

 


A Kosársuli a rájátszás negyeddöntőjében az alapszakasz-2. Tiszaújvárossal találkozik. A 3 győzelemig tartó párharcot a tiszaújvárosiak kezdik pályaelőnnyel, a találkozók időpontjáról egyelőre nincs információ. Mivel a Győr végül kikapott a Dunaharaszti vendégeként, a rájátszásba a Budafokon aratott sikerének köszönhetően a Sopron jutott be nyolcadikként, ők az alapszakaszt megnyerő Veszprémmel meccselnek majd. A további párosítások: Százhalombatta-Budafok, Dunaharaszti-Nagykőrös.

 
 
Forrás: Kosárduli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Hosszútávú elképzelések

Hosszútávú elképzelések

Április 2-án, rendkívüli közgyűlésen a képviselő-testület elfogadta Hódmezővásárhely 2029-ig szóló gazdasági programját.
Készül a Tornyai János Múzeum az Őszi Tárlatra

Készül a Tornyai János Múzeum az Őszi Tárlatra

Várhatóan idén is mintegy hatszáz művet neveznek az alkotók. Művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri választja ki a kiállítás anyagát.
Ennivaló receptjeink! - Kötözött táskaleves

Ennivaló receptjeink! - Kötözött táskaleves

Ismét visszatérnek az egyszerű paraszti ételek. Nemcsak a vékonyabb pénztárca miatt, hanem divat lett a hazai ízek, a hungarikum felfedezése. És egy kis gasztrotörténelem!
 

És ezt már olvasta?

Rádió 1 Vásárhelyen is
Rádió 1 Vásárhelyen is A Rádió 1-nek az országban 46 frekvencián, vagyis ennyi településen szól helyi rádióként. A 47-dik Hódmezővásárhely lett.
 
Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
 
Bölcsödék, óvodák fejlesztése
Bölcsödék, óvodák fejlesztése Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.