SportA szezon eddigi legjobb támadójátéka volt

2022. január 15., szombat
 
A szezon eddigi legjobb támadójátéka volt

A tabellára nézve csalóka mérkőzést játszott egymással péntek este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli és az ELITE Basket.

 

 

 

 

 

 

Az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójának ugyanis úgy vágott neki a két csapat, hogy a Kosársuli a 10., az ELITE pedig a 13., utolsó előtti helyet foglalta el, ám játéktudásban a vásárhelyiek és a törökbálintiak is előrébb kellene, hogy álljanak.

Ennek, és az eddigi 2022-es teljesítménynek megfelelően (egy-egy győzelem és az egy-egy vereség ellenére is jó játék mindkét oldalon) színvonalas négy negyedet láthattak a kilátogatók. A Kosársulinak volt miért visszavágnia, hiszen az ELITE ősszel 87-73-ra nyert hazai pályán.

A visszavágás pedig jóformán már az első tíz percben eldőlt, hiszen a parádés kezdés alapozta meg a Kosársuli győzelmét és adott elegendő előnyt a második félidőre. A 3. percig tudta tartani a lépést intenzíven Horváth Balázs legénysége, ám előbb Varga Zalán, majd a klasszis napot kifogó, végül 46-os VAL-értékkel záró Varga Ákos triplájával elhúzott a Kosársuli. A vendégek időkérése sem állította meg a jó védekezéssel, labdaszerzésekkel és hibátlan dobószázalékkal társuló, nem mindennapi rohamot, hiszen Bodócsi, Burko és Pavlovic is feliratkozott az eredményjelzőre, és végül 17-0-val (!) zárult a 4. és 8. perc közötti szakasz. Innen három hárompontossal és 10-0-val feljebb zárkózott az ELITE, de a negyed végén Varga Zaláné volt az utolsó szó (31-21).

A második játékrész úgy indult, mint az első, a Varga testvérek kosarai után Bálint büntetői állították vissza a tizenöt, Pavlovic kettese a húszpontos előnyt (46-26). Egészen a 16. percig úgy tűnt, nem lehet fogást találni a Kosársuli játékán, ekkor, 51-32-nél pedig már felmerült a kérdés, súlyos zakóba néznek-e bele a vendégek. Volt, hiszen jött néhány hiba és pontatlan támadás, Jilling és Spiriev triplái után, 52-45-nél időt is kellett kérnie Utasi Gábornak. A félidő utolsó két percében nem változott érdemben a helyzet, 56-47-tel mentek pihenni a csapatok.

A folytatásban hirtelen szorossá vált a meccs, pedig a harmadik negyed első felében nem így néztek ki a dolgok, hiszen Varga Zalán büntetője után a 25. percben ismét visszaállt a közte tizenöt (69-54). Innen azonban Jillng és Láncos vezetésével, egy 6-0-s, majd egy 7-0-s sorozattal 71-67-re jött vissza az ELITE, a parti pedig a hajrára is nyitott maradt (73-69).

A Kosársuli azonban nem hagyta magát: Pavlovic villámgyorsan lehűtötte a kedélyeket egy triplával és egy duplával, és a legfontosabb pillanatokban ismét elkezdtek „működni” a távoli dobások. A negyed közepén ismét Varga Ákos szórta meg az ellenfelet két triplával, és a kiharcolt faultok után a büntetőknél sem remegtek meg a vásárhelyi kezek. A vége így simának tűnő, 96-88-as győzelem lett, de a számszerű eredménynél nehezebb és jóval értékesebb ez a siker.

 

NB I/B Zöld csoport, 16. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-ELITE Basket 96-88 (31-21, 25-26, 17-22, 23-19)

Hódtói Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Reisz, Vadász, Borgula

 

Kosársuli: Varga Á. 33/18, Varga Z. 22/9, Bodócsi 5/3, Pavlovic 19/3, Burko 9
Cserék: Bálint 5, Vejinovic 2, Borbáth 1, Nánási –
Edzőpáros: Szablics Péter, Utasi Gábor

ELITE: Láncos 17, Jilling 20/15, Spiriev 9/9, Somogyfoki P. 12/6, Somogyfoki G. 17/6
Cserék: Tóth 6/6, Hegedűs 5/3, Bodnár 2, Horváth –
Vezetőedző: Horváth Balázs

 

Utasi Gábor értékelése: „A szezon legjobb támadójátékával sikerült nyernünk. Az ELITE jobb csapat, mint a tabellán elfoglalt helyezése mutatja, ezért is értékes ez a mai győzelem.”

 

Az U20-asok is nyertek, méghozzá magabiztos játékkal, 50-39-es félidő után 90-64-re. Megyesi 28 ponttal és 16 lepattanóval, 47-es VAL-értékkel lett a meccs legjobbja.

 

Folytatás egy hét múlva, január 21-én Győrben.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Munkaerőhiány a régióban

Munkaerőhiány a régióban

A dél-alföldi régió munkaerőpiacán a betöltetlen pozíciók száma a végzettséget nem igénylő betanított fizikai munkakörökben a legmagasabb.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhelyi unokázós csalót fogtak el

Vásárhelyi unokázós csalót fogtak el

A vásárhelyi nyomozók Budapesten elfogtak egy 22 éves férfit, aki pénzt csalt ki idős emberektől. Többek között 4 milliót csalt ki egy vásárhelyi nőtől
Gondok évek óta, de még meddig?

Gondok évek óta, de még meddig?

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének tagjai a napi finanszírozási gondjaik mellett szinte szélmalomharcot vívnak a nemtörödöm macskatulajdonosokkal.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.