Kék hírekVásárhelyi unokázós csalót fogtak el

2022. január 11., kedd
 
Vásárhelyi unokázós csalót fogtak el

A hódmezővásárhelyi nyomozók a megyei Közterületi Támogató Alosztállyal együttműködve Budapesten elfogtak egy férfit, aki pénzt csalt ki idős emberektől.

 

 

 

 


 

A megalapozott gyanú szerint a 22 éves K. Krisztián 2021. decemberében telefonon hívott fel egy idős sértettet Hódmezővásárhelyen, azzal a történettel, hogy az unokája van a vonalban, aki nagy bajba keveredett, pénzre lenne szüksége. A jóhiszemű áldozat elhitte, hogy a rokona telefonál, ezért több mint 4 millió forintot átadott egy számára ismeretlen férfinek, aki az unoka barátjának adta ki magát. A csaló január elején, Budapesten próbálkozott hasonló mesével kicsalni többmillió forintot, azonban ez esetben a kiszemelt áldozat résen volt, meggyőződött a hívás valóságtartamáról, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy minden rokona jól van, bontotta a vonalat és feljelentést tett a rendőrségen.

 

A nyomozóknak sikerült azonosítania a csalót, akit a fővárosban elfogtak, majd előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették.

Ellene csalás bűntettének elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók az ügyészségen kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

 

 

A rendőrség 8 tanácsa, hogy ne váljanak csalók áldozatává:

• Ha ilyen telefonhívást kap, járjon utána, hogy valóban baj van-e:

o Tegye le a telefont, majd hívja fel azt a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!

• Soha ne felejtse el: hivatalos személy soha nem kér pénzt:

o se rendőr, se mentő, se tűzoltó.

• Tegyen fel ellenőrző kérdéseket, ha bizonytalan, hogy tényleg hozzátartozója hívja-e!

o „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”

• Legyen gyanús, ha pénzátutalásra kérik, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában közbenjárnak!

• Bankkártyaadatait semmilyen körülmények között ne adja meg idegeneknek!

• Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljen magánügyeiről, mert az idegenek visszaélhetnek az információkkal!

• Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!

• Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívó számot!

 

 
 
Forrás: CSMRFK
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ígéretes évkezdés

Ígéretes évkezdés

Nem várt könnyű első meccs 2022-ben a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársulira. Az ellenfél tavaly szeptemberben legyőzte a vásárhelyi csapatot.
Baleset Vásárhelyen

Baleset Vásárhelyen

A mentők két személyt szállítottak kórházba a helyszínről, amikor január 5-én délután két autó ütközött egymással.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Gondok évek óta, de még meddig?

Gondok évek óta, de még meddig?

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének tagjai a napi finanszírozási gondjaik mellett szinte szélmalomharcot vívnak a nemtörödöm macskatulajdonosokkal.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.