GazdaságA Szegedi Tudományegyetem is százmilliókat fizet

2013. november 23., szombat
 
A Szegedi Tudományegyetem is százmilliókat fizet

A kormány pénteken zárolást rendelt el több felsőoktatási intézménynél. A számítások szerint három-négymilliárd forintos megszorítást jelent az ágazatban.

 

 

Fotó: VH


Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a zárolásról levélben értesítette a felsőoktatási intézmények vezetőit, amely szerint "az elrendelt zárolás azonnali végrehajtása érdekében, az intézmény bevétele terhére (…) soron kívül 2013. november 22-ig befizetni szíveskedjenek" az Emmi számlájára.

Az intézményeket különböző mértékben sújtja az újabb megszorítás: néhány egyetem azzal szembesült, hogy nagyobb összeget kell befizetnie, mint amennyit nemrégiben többletforrásként kapott. A minisztérium levelében az is furcsa, hogy a zárolást a saját bevétel terhére rendelték el. Ha az állami támogatás terhére zárolnának, azt az elszámolásnál vissza is kéne adniuk az intézményeknek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága egy nappal később közleményben tudatta, hogy nem történt újabb zárolás a felsőoktatási intézményeknél, hanem a túlzottdeficit-eljárás miatt az összes ágazatot érintő májusi kormánydöntést most hajtották végre.

A felsőoktatási államtitkárság felidézte, a kormány az uniós túlzottdeficit-eljárás miatt a zárolásokról - minden más ágazatra is kiterjedően - még májusban döntött, a zárolást a többi ágazatban végre is hajtották.
A közlemény szerint a döntés végrehajtását elhalasztották a felsőoktatásban az intézmények akkori gazdálkodási nehézségeire tekintettel arra az időszakra, amikorra az intézményekkel már biztosan tudhatóan megtörténik a 2012-es évre vonatkozó végleges elszámolás, illetve beérkeznek más bevételek is.

A szegedi egyetemnek 362 millió forintot kell a központi kasszába utalnia.

„Tudtuk, hogy be kell fizetni ezt az összeget, csak nem tudtuk, pontosan mikor” – mondta a hvg.hu-nak Szabó Gábor. A Szegedi Tudományegyetem rektora azon csodálkozik, hogy néhány intézmény miért derült égből villámcsapásként éli meg az elvonás hírét, hiszen májusban már ismertek voltak az összegek, akkor jelentették be a zárolást. Az egyetem szenátusa Szegeden az iménti miatt csak nyáron fogadta el költségvetését, hónapokkal később a megszokottnál, az államháztartási törvényben meghatározottnál, és még akkor is egy átmeneti költségvetést szavazott meg a testület. Ebben viszont szerepelt az összeg, nem költötték el az erre kapott pluszforrást- magyarázta a rektor.

” Vannak nehézségeink – mondta a rektor – de a mostani befizetés mértéke nem ért bennünket meglepetésként." Az intézmény gazdálkodását jól ismerő szakember szerint a meséből ismert okos lány esete köszön vissza az egyébként pusztán pénzügy-technikai manőverben: "visszaveszi az állam, amit adott.” tette hozzá Szabó Gábor.

Már májusban ismert volt a felsőoktatási intézmények számára a zárolás mértéke, most csak a számla benyújtása történik – közölte a SZTE rektora.

 

Az, hogy ez hogyan érint az egyes karokat, mint például a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kart, csak a későbbiekben derül ki, azonban mint arról a Vásárhelyi Hírekben többször írtunk, a Szegedi Tudományegyetem vezetését januárban sokkolta az a hír, miszerint intézményük 4,1 milliárd forinttal kevesebb támogatást kap az államtól. Később, mint kutató egyetemnek, egy majd kétmilliárdos összeget különítettek el számukra.

„142 nyugdíjazás, ebből 32 oktató – vonta meg a mérleget még nyáron a rektor. A beszállítókat igaz, hogy a 60. napon fizetik ki, de kifizetik őket. A mai magyar viszonyokat tekintve ez sem csekélység”.  Az egyetemen az idei tanévben sem volt őszi szünet, s tavasszal sem lesz, mivel szénszünetet tartanak ismét az év végétől január első hetéig, ez alatt vizsgaidőpontokat sem hirdetnek meg az oktatók. A tavalyi 800 milliós zárolásból az akkori szénszünettel 180 millió forintot tudott kigazdálkodni az egyetem.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Diákzsaruk lesznek

Diákzsaruk lesznek

November 22-én délelőtt a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolában elkezdték a kiképzését azoknak a 6-8. osztályos diákoknak, akik baráti körükben kortárs segítőként majd támogatják a rendőrség bűnmegelőzési munkáját.
Két vásárhelyi lány két világbajnoki siker

Két vásárhelyi lány két világbajnoki siker

Európán kívül első alkalommal Magyarországon rendezett a WBPF világszervezet  Testépítő- és Fitnesz Világbajnokságot, amelyen két vásárhelyi lány: Tóth Jennifer és Bán Vivien is kvalifikálta magát. Képekkel!
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...