KözéletDiákzsaruk lesznek

2013. november 23., szombat
 
Diákzsaruk lesznek

November 22-én délelőtt a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola 6-8 osztályos diákjai közül néhány önként jelentkező DIÁKZSARU képzés keretében elméleti és gyakorlati képzésben vettek részt, melynek célja, hogy iskolájukban, baráti körükben kortárs segítőként támogassák a rendőrség bűnmegelőzési munkáját.

 

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére, hogy a Diákzsaru  program segítséget nyújthat-e a látens fiatalkori bűnelkövetések napvilágra kerülésében, Rádi Norbert rendőr alezredes a Hódmezővásárhely Rendőrkapitányság vezetője elmondta, "a kortárssegítő „diákzsaruk” segítségével nem csak a látens bűnelkövetők felkutatására, hanem alapjában véve a bűnelkövetés megakadályozására is alkalmasnak vélem", nyilatkozta Rádi Norbert.

Hozzátette, "ha tudják, milyen következményekkel jár a lopás, a testi sértés, a garázdaság, és miért azok a büntetési tételek amelyek és milyen következményekkel járnak ezek a tettek, akkor már megelőzhető az elkövetés. De ezt majd az idő tudja igazolni. Úgy gondolom, ha már 1-2 fiatalkorút vissza tudtunk tartani, vagy megóvtuk attól, hogy áldozattá váljon, akkor már eredményes a projekt", véli a vásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője..

A Liszt Ferenc iskola diákjai a program során megtanulják, hogy mi a különbség a diákcsíny és a bűncselekmény között, hogy hogyan kerüljék el az áldozattá válást és hogyan tanítsák erre meg kortársaikat is.

A soron következő képzéseken a vagyon elleni bűncselekményekhez kapcsolódó kisfilmek kerülnek bemutatásra, majd a Rendőrkapitányság szakembere beszélget a gyerekekkel az iskolai besurranás, a besurranás, rablás témaköreiről, valamint a veszélyhelyzetek és az ott alkalmazható kommunikáció témáiról lesz szó.

 

Olvassa el ezt is!

Két vásárhelyi lány két világbajnoki siker

Két vásárhelyi lány két világbajnoki siker

Európán kívül első alkalommal Magyarországon rendezett a WBPF világszervezet  Testépítő- és Fitnesz Világbajnokságot, amelyen két vásárhelyi lány: Tóth Jennifer és Bán Vivien is kvalifikálta magát. Képekkel!
Konvektor keringő 2.

Konvektor keringő 2.

Vihar egy pohár vízben – fogalmazott Molnár Lászlóné. Előterjesztésük célja hogy  a város vagyonát senki sem dézsmálhassa, értékeit pedig ne lophass el.
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.