FélpercesA NAV nyomoz a Szeged-Csanádi Egyházmegyénél

2013. október 9., szerda
 
A NAV nyomoz a Szeged-Csanádi Egyházmegyénél

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megerősítette, hogy feljelentés alapján költségvetési csalás vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt nyomoz a Szeged-Csanádi Egyházmegyénél.

 

 

A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-vel közölte, hogy ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.

Az MTI azon kérdésére, hogy valóban volt-e házkutatás október 8-án a püspöki palotában, és ha igen, milyen iratokat foglaltak le, az igazgatóság a nyomozás érdekeire tekintettel nem adott információt.

 A Csongrád Megyei Ügyészség szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárást a NAV a Szeged-Csanádi Egyházmegye működésével összefüggésben.

Szanka Ferenc elmondta: az eljárás egy feljelentés után indult. Hozzátette, hogy a július 19. óta tartó nyomozás során azt kell megállapítani, történt-e bűncselekmény, és ha igen, akkor milyen.

A nyomozás a Szegedi Járási Ügyészség fokozott felügyelete mellett zajlik. Az ügyészség a nyomozás határidejét november 19-ig hosszabbította meg.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Rita kapitány

Rita kapitány

A hódmezővásárhelyi Nagyné Czuczi Rita volt a motocross idei legnagyobb eseményén, a FIM Nemzetek Motocross Bajnokságán a magyar válogatott csapatkapitánya.
Tettek kompromisszum nélkül

Tettek kompromisszum nélkül

Hódmezővásárhelyi fiatalok áldozzák fel a szombatjukat hogy elmondhassák önzetlenül segítettek valami olyanban, ami ugyan nem termel hasznot, ám lélekben, önbecsülésben nagyon is profitálnak belőle.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.