A hódmezővásárhelyi Emlékpont minden év májusának utolsó hétvégéjén – együttműködve Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a helyi Első Világháborús Emlékbizottsággal – megemlékezik az első világháború hőseiről és áldozatairól.
Két éve a közgyűjtemény Fronthétköznapok címmel rendezett saját anyagából kiállítást, bemutatva a szegedi negyvenhatosok helytállását az itáliai frontokon, míg egy éve a Szamársziget szellemkatonái című vándorkiállítás mutatta be a Szardínia melletti kis szigeten fogva tartott monarchiabeli katonák tragikus sorsát. Idén Harctér és fogolytábor címmel került sor konferenciára és könyvbemutatóra.
A Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője által szerkesztett Harctér és fogolytábor című könyvben Nagy Gyöngyi, Bernátsky Ferenc és Kovács Imre Attila rendezte sajtó alá vásárhelyi vagy Vásárhelyhez köthető, első világháborús katonák – Balogh Sándor, Marton Péter, Aszalai Kálmán és Zádori Sándor – naplóit. A forrásdokumentumok megjelentetését az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság anyagi támogatása tette lehetővé.
Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum történésze a keleti és az olaszországi fronton harcolt és ott fogságba esett Zádori Sándor naplóját dolgozta fel. Zádorit fogolytársaival több olasz mezőgazdaság birtokon dolgoztatták, a munkabérükből az ellátásuk költségeit levonták. Zádori Sándor naplójában nemcsak a munkáról, hanem környezetéről is beszámolt, írt a hiányos higiéniáról, az általa egyhangúnak ítélt olasz konyháról.
Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze a kőműves mester Marton Péter és a földműves Aszalai Kálmán sorsát mutatta be naplóikon át. A műszaki katonaként szolgált Marton gyöngybetűkkel, igényesen fogalmazott naplójában felsorolta számos katonatársa nevét, de egy épületről készített skiccét is tartalmazzák a megsárgult oldalak. Aszalai Kálmán az orosz fronton harcolva esett hadifogságba, s a mai Ukrajna területén végeztettek vele mezőgazdasági munkát. Nagy Gyöngyi kiemelte: az így foglalkoztatott hadifoglyok sorsa sokkal jobb volt, mint az út- és vasútépítésen alkalmazott sorstársaiké. Aszalai Kálmán a háború után hazatért, azonban a második világháborúban egyik fia hősi halált halt, míg a másik hadifogságba esett. „Csak a két világháború né lött vóna” – fogalmazott Aszalai a vásárhelyi, ö-ző nyelvjárásban írt naplójában.
Pintér István történész Románia orvtámadásáról szóló előadásában emlékeztetett: még 1883-ban egyezett meg Bukarest a Monarchiával, hogy háború esetén nyugati szomszédját fogja támogatni, ennek ellenére 1916 augusztusában még a hadüzenet átadása előtt megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát, mivel az antant hatalmakkal folytatott titkos tárgyalásokon jelentős területekre kapott ígéretet. A magyar és a német egységek felvették a harcot az 1., 2. és 4. román hadsereggel szemben és december hatodikára egészen Bukarestig szorították vissza a támadó csapatokat, sőt elfoglalták a román fővárost is.
Katona Csaba, az MTA Bölcsészettudományi Központ Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa a nacionalizmus első világháború ideje alatti megjelenését vette górcső alá előadásában. Mint kifejtette, a hónapok óta a lövészárkok vérzivatarában harcoló legtöbb katona számára a túlélés lett a legfontosabb.
A naplókban voltak egyes népcsoportok, amelyekre sztereotípiaszerű megjelölések és jelzők fordulnak elő. Míg az itáliai harctéren az olasz csapatok fegyvereitől fenyegetett magyar katonák egyike az általuk megtámadott és beszorított olasz katonák – mint írta, „szegény digók” – családjaiért aggódott, addig az orosz fronton harcoló katonák naplóiban ilyen nem olvasható. Mint elmondta, valamennyi háborúban, így a legutóbbi délszláv harctereken is a nacionalizmust a politikai szereplők a végletekig fokozzák a hadi cselekmények idején.
Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze az első világháború demográfiai hatását elemezve kimutatta, hogy Hódmezővásárhely lélekszáma jelentősebben csökkent a többi alföldi városnál, amely annak köszönhető, hogy a városból 15 ezer férfi harcolt a frontokon, s közülük – jóval nagyobb arányban, mint más településeken – közel háromezren vesztették életüket. A frontszolgálat miatt későbbi időpontban, vagy egyáltalán nem történtek meg házasságkötések, kevesebb gyermek született, ráadásul az első háború idején felnőttek gyermekeit sorozták be a második világháborúban, amely során ez a korosztály további veszteségeket szenvedett el.
