KözéletNémetországi gyakorlaton a vásárhelyi katonák

2017. május 25., csütörtök
 
Németországi gyakorlaton a vásárhelyi katonák

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár kijelölt alegysége május végtől kezdve a közel egy hónapos „Combined Resolve VIII” nemzetközi gyakorlaton vesz részt.

 

 

 

 

 

Az alegység kombinált menettel, közúton és vasúton csoportosítja át haditechnikai eszközeit Németországba, a hohenfelsi bázis területére. A Regensburg és Nürnberg között található gyakorlóterületre vasúton szállítják át a katonák a feladatukhoz szükséges harc- és gépjárműveket, személyautókat, mentőautókat, illetve konténereket. A közel fél kilométer hosszú és több mint 1100 tonna össztömegű szerelvény Ausztrián keresztül jut el végső állomására, a nemzetközi gyakorlat helyszínére.

 

A többnemzeti gyakorlaton a magyar zászlóalj amerikai vezetés mellett albán és román katonákkal dolgozik együtt. A kiképzés szempontjából fontos gyakorlat során a résztvevők a találkozó harc, a támadás és a védelem formáit. A gyakorlat valóságos környezetben zajlik és az egyik, tizenkét napon át folyamatosan tartó részében a valóságot megközelítő harci helyzetekre is sor kerül majd.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Hódmezővásárhelyi csapat nyerte a Diákolimpia Atlétika Döntőt

Hódmezővásárhelyi csapat nyerte a Diákolimpia Atlétika Döntőt

Az országos döntőt  négy korcsoportban rendezték, a II. korcsoportban mintegy 300 gyermek mérte össze tudását.
Átadták a szegedi lézerközpontot

Átadták a szegedi lézerközpontot

Közvetve Hódmezővásárhely gazdasági életére is hatással lesz a most átadott óriásberuházás. Kezdődik a kutatási eszközök telepítése és beüzemelése.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.