Kultúra, oktatásA múltat teremteni is kell

2015. május 20., szerda
 
A múltat teremteni is kell

Az Emlékpont Rendszerváltó portrék, rendszerváltó pillanatok című sorozatának  Szűrös Mátyás lesz a vendége.

 

 

 

A volt ideiglenes köztársasági elnökkel Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője beszélget a rendszerváltoztatás diplomácia vonatkozásairól május 21-én 17 órai kezdettel a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben. Az est meghívott előadója bemutatja a Szűk volt a mundér - Egy magyar diplomata emlékezései és emlékeztetése (1959-2013) című könyvét is, mely a helyszínen megvásárolható és dedikáltatható lesz.

 

Szűrös Mátyás a vakhitűséget és torz internacionalizmust hirdető és megtestesítő rezsimek világában volt külpolitikus és diplomata. Könyvének előszavában azt írja a szerző, hogy az „eszményi” magyar diplomata számára változatlanul zsinórmérték kell, hogy legyen „a hazaszeretet, a hazafias kötelesség szüntelen érzete”. Emellett időszerű dolognak tartja hangsúlyozni, hogy ennek a hozzáállásnak vonatkoznia kell mindenki másra, aki külföldön, a nemzetközi szintéren Magyarország nevében, vagy képviseletében bármilyen minőségben, formában eljár, illetve tevékenykedik. Az egykori ideiglenes köztársasági elnök fontosnak tartja a történelem, a múlt ismeretét, hiszen akié a múlt, többnyire azé lehet a jelen és a jövő. A múltat azonban teremteni is kell, aminek az egyik eredeti módja az emlékírás, az aktív szereplők és közvetlen szemtanúk élményszerű kiegészítő hozzájárulása a történészi munkákhoz, és – akár szerény mértékben - a fiatalok történelmi szemléletre való neveléséhez - olvasható a Püski Kiadó gondozásában megjelent kötet bevezetőjében.

 

Olvassa el ezt is!

Amerikai cirkuszi show Vásárhelyen

Amerikai cirkuszi show Vásárhelyen

Május utolsó napjaiban igazi amerikai cirkuszi show hangulatát hozza el Hódmezővásárhelyre a Circus Last Vegas. A show képeivel!
Országos Tájfutó Diákolimpia vásárhelyi érmekkel

Országos Tájfutó Diákolimpia vásárhelyi érmekkel

Május 16-án a Zánkai Üdülőtáborban rendezték az Országos Tájfutó Diákolimpiát, amelyre Hód-mentor SE 5 fővel kvalifikálta magát. Eredményekkel!

 

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.