BulvárAmerikai cirkuszi show Vásárhelyen

2015. május 18., hétfő
 

Május utolsó napjaiban igazi amerikai cirkuszi show hangulatát hozza el Hódmezővásárhelyre a Circus Last Vegas.

 

 

 

 

Az amerikai-magyar vegyes társulat műsorában a klasszikus cirkuszi programon, a bohócokon, zsonglőrökön, táncosokon kívül a technika is szerepet kap. Mint képeinken is látható, BMX-show, terepjárós erőművészek is fellépnek. A cirkusz elmaradhatatlan része az állatshow: ezúttal fehéroroszlánokkal. 

 

Az amerikai-magyar tulajdonosok a Vásárhelyi Híreknek elmondták, hogy minden eddigi fellépésükön, többek között Budapesten, Kiskunfélegyházán, Csongrádon, Szarvason hátrányos helyzetű gyerekeknek jelentős számú ingyenes belépőt biztosítanak. Mint mondták számukra ez egy fontos misszió, ezért ez a következő napokban a szegedi, makói vendégszereplésük során is folytatódik. Hasonlóképpen szeretnének örömet szerezni Hódmezővásárhelyen is május 30-31-én, amikor 30-50 gyerek nézheti meg ingyen a cirkusz-show-t.

 

Ebbe bekapcsolódik a Vásárhelyi Hírek is, szerkesztőségünk is ingyen biztosít jegyeket nagycsaládosok számára.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új elnevezése lesz a BKF-nek

Új elnevezése lesz a BKF-nek

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola vásárhelyi tagozatán tanuló száz diák és a most felvételizők is szeptembertől már teljesen új néven kezdhetik meg tanulmányaikat.
SZIN-esedik az előadók névsora

SZIN-esedik az előadók névsora

Folyamatosan bővül a fellépők sora. Május 15. és 25. között rendezik Szegeden a Borfesztivált, amelyen lehetőség nyílik a kedvezményes bérlet megvásárlására.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 

És ezt már olvasta?

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...