KözéletA migránsáradat csökkentésén dolgoznak

2016. január 21., csütörtök
 

Családtagok és katonai vezetők Irakba és Koszovóba induló magyar misszió tagjait búcsúztatták Hódmezővásárhelyen. Közvetve a migráció visszaszorításán munkálkodnak.

 

 

 

 

 

Irakba és Koszovóba induló magyar missziók tagjait búcsúztatta Hódmezővásárhelyen az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke szerdán.

Kiválóan felkészültek, büszkék vagyunk az önök teljesítményére. Elvárom, hogy a felkészülés alatt bizonyított szakmaisággal és fegyelmezettséggel szolgáljanak Irakban és Koszovóban is! - köszönt el az MH KFOR Kontingens tizennegyedik és az MH IKBK (Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens) második váltásának tagjaitól január 20-án, Hódmezővásárhelyen dr. Böröndi Gábor dandártábornok.

 

A két alegység létszáma összesen több mint 400 fő, alapvetően mindkettő az MH 5. Bocskai István lövészdandár katonáiból áll. A kontingensek - amelyek a tervek szerint február elején utaznak ki a műveleti területekre - parancsnokai: Huszár Ferenc alezredes és Hodoniczki Mátyás őrnagy.  

Hazánk iraki szerepvállalásának jelentőségéről szólva Böröndi tábornok kiemelte: a Magyar Honvédségnek elemi érdeke, hogy eredményes legyen ez a küldetés, sikerüljön stabilizálni az ország biztonságát. Ez a garancia ugyanis arra, hogy a térségből Európába érkező menekültek száma csökkenjen. 


Észak-Irak a Magyar Honvédség legújabb küldetésének helyszíne. Az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens (MH IKBK) a nemzetközi kiképzők tevékenységét biztosítja, és az iraki kurd harcosok, a pesmergák raj-, szakasz- és század szintű kiképzését végzi. A kontingens törzse Erbílben állomásozik.

 

A KFOR-kontingens tagjainak is jelentős felelőssége és feladata van a kontinensünket elárasztó migránsáradat visszaszorításában – hangsúlyozta az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke.

Magyarországnak ugyanis biztonságpolitikai érdeke a Balkán stabilitása, amit a jelen helyzetben - az etnikai villongások mellett - a valójában ellenőrizhetetlen múltú és személyazonosságú, hatalmas létszámban érkező, magukat menekülteknek valló személyek és a közéjük vegyülő terroristák is veszélyeztetnek. A magyar katonáknak azonban lehetőségük van a migráció irányainak feltérképezésére, ami pedig nagy segítséget jelent hazánknak abban, hogy minél gyorsabban reagálhassunk a változásokra, hatékonyan szabjunk gátat a migránsáradatnak. 

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Önmagát irthatja ki az emberiség

Önmagát irthatja ki az emberiség

A világhírű fizikus egy új előadásában úgy véli a tudomány és a technika további fejlődése utat nyit annak, hogy rossz irányba forduljanak a dolgok.
Nincs pénz a kiskorú migránsok ellátására

Nincs pénz a kiskorú migránsok ellátására

A vásárhelyi Béla Cigány utcai kiskorú migránsokat befogadó intézmény nem bővíthető, hacsak nem új befogadóállomás kialakítását tervezik. 
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.