KözéletNincs pénz a kiskorú migránsok ellátására

2016. január 20., szerda
 
Nincs pénz a kiskorú migránsok ellátására

Magyarország nem kapott az Európai Bizottságtól pénzt a tavaly kísérő nélkül az országba érkező kiskorúak ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Ez közvetlenül érinti a Hódmezővásárhelyen, a Béla Cigány utcában évek óta működő befogadóállomást.

 

Fotó: VH (2015 nyári felvétel)

 

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatására hivatkozva Rétvári Bence elmondta: tavaly 8 ezer kiskorú lépte át illegálisan a magyar határt, közülük több mint 3500-an kerültek a magyar ellátórendszerbe, ahol ugyanazt az ellátást kapták, mint a Magyarországon született gyerekek.

Hódmezővásárhelyen és Fóton hoztak létre a külföldi kiskorúak ellátására befogadóállomásokat, ezekre kértek sürgősségi pályázaton mintegy 1,2 milliárd forintnyi, legalább részbeni hozzájárulást az Európai Bizottság migrációs alapjától.

Méreteiben jóval nagyobb a fóti befogadóállomás, amelyet az egykori Fóti Gyermekotthon egy részéből alakítottak ki és van mód a kapacitás bővítésére.

A vásárhelyi Béla Cigány utcai intézmény viszont nem bővíthető, hacsak nem új befogadóállomás kialakítását tervezik ám erről nincsenek információk.

Jelenleg 18 kiskorú elhelyezésére van mód Vásárhelyen.

 

Tavaly illegálisan az országba érkező külföldi gyerekek 88 százaléka 14-18 év közötti volt, 99,5 százalékuk fiú, és 82,5 százalékuk mondta magát afgánnak. Magyarország tavaly 5,5 milliárd forintot fordított az illegális bevándorlók ellátására, humanitárius segítségnyújtásra. Ezen belül egészségügyi ellátásukra 350 millió forintot, míg az ellátásban szerepet vállaló karitatív szervezetek támogatására 200 millió forintot fordítottak

Az államtitkár azt mondta: a bizottság azzal indokolta a magyar kormány kérését elutasító döntést, hogy a több ezer gyerek ellátása nem számít vészhelyzetnek.


 

Olvassa el ezt is!

Viszik a kék kukákat

Viszik a kék kukákat

Az .A.S.A. Köztisztasági Kft. tájékoztatása szerint hamarosan megkezdik a tulajdonukat képező kék kukák összegyűjtését.
Jelentősen olcsóbb temetés Vásárhelyen

Jelentősen olcsóbb temetés Vásárhelyen

Javában folyik a tereprendezés a Kincses Temető területén, alakítják az önkormányzati temetőt. Majdnem a felére csökken a sírhely- megváltás.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.