





A fizikai kínok és egyéb megpróbáltatások mellett a rabok még az emberi gonoszságnak is szenvedő alanyai voltak: a kőbányában dolgozó nehéz fizikai munkát végzők kevesebb ételt kaptak, mint azok akik nem dolgoztak
Február 4-én nyílik és április 10-ig lehet megtekinteni a magyarországi sztálinizmus bűneinek emblematikus helyszínét, a Recski Kényszermunkatábort megidéző kiállítást az Emlékpont Múzeumban.
Mára már több generáció számára is kevésbé ismert, az 50-es évek egyik legsötétebb időszakát jelentő kényszertábort Recsk község központjától 6 km-re, a Csákánykő alatt hozták létre 1950-ben. Körülbelül 1500 ember raboskodott itt bírói ítélet nélkül. Az 1991-ben falavatott monumentális emlékmű, majd az 1996. szeptember végén átadott Nemzeti Emlékpark állít örök emléket a megalázott, meggyötört áldozatoknak.
A kényszermunkatábor bejáratánál felépítették az egykori őrtorony mását (képünkön). Az emlékparkban álló tábla alapján azonosíthatjuk a barakkok és létesítmények helyét. A barakkok közül egyet helyreállítottak, ebben a priccsek mellett a tábor történetéről olvashatunk, láthatók az egykori rabok szabaduló levelei, bírósági végzések.
A tábor területe egy észak-déli irányban elnyúló szabálytalan hatszöget mutat, hossza 1200, szélessége 600 m volt, hozzávetőleg háromnegyed négyzetkilométert tett ki. A tábor kétszeres, 3 méter magas szögesdrótkerítéssel volt a külvilágtól elzárva. Déli végén a Csákánykő nevű, kb. 500 méter magas andezitből álló sziklavonulat található, ahol egy 100 méter magas és 250-300 méter széles merőleges sziklafal képződött, amelyet az internáltakkal kezdtek kitermelni. A kényszermunkások egyik része politikai fogoly volt. A kényszermunkások másik, kisebb része nem tekinthető politikai fogolynak. Ezek közé tartoztak a munkáspártok egyesítésének szociáldemokrata ellenzői, az erőszakszervezetek és az új hadsereg lebukott tagjai, valamint azok a személyek, akik az elvakult, primitív, érdemeket szerezni kívánó pártkatonák ártatlan áldozatai. A sok fizikai kínzás, gúzsbakötés és egyéb megpróbáltatások mellett a rabok még az emberi gonoszságnak is szenvedő alanyai voltak. Az egyik legenyhébb példája, hogy a nehéz fizikai munkát végzőket még az étel kiosztása során is megrövidítették: a brigádvezető ráparancsolt a szakácsra, hogy szűken mérjen, és a maradékot a nagyobb munkateljesítményt elérőknek ossza ki. Ennek következtében míg a fizikai munkát végzők fogytak és legyengültek, addig a fizikai munkát nem végzők pedig meghíztak.
A tábort három esztendeig tartó fennállása alatt hermetikusan elzárták a külvilágtól. Számosan éhen haltak, az andezitbányában balesetben vesztették életüket, s volt, akit az őrök agyonlőttek. Senki sem tudja pontosan, hogy a halottakat hol temették el.
Akik túlélték a megpróbáltatásokat, 1953 nyarán és őszén szabadultak. Arra kényszerítették őket, hogy kötelezvényt írjanak alá, mely szerint a kényszermunkatáborról, ottani megpróbáltatásaikról soha szót nem ejtenek. Szabadulásuk után vagy rendőri felügyelet alá kerültek, vagy több évre börtönbe zárták őket. Az utóbbiak nagy része csak az 1956-os forradalom során szabadult. Az egykori munkatábort feloszlatása után néhány esztendővel lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították, hogy a recski kényszermunkatábor sohasem létezett. A kényszermunkatáborban meghaltak és túlélő bajtársaik emlékére a Recski Szövetség 1990-ben emlékművet emelt, a Recski Nemzeti Emlékparkot néhány évvel később avatták fel.