GazdaságA közgyűlés elfogadta a zárszámadást

2024. május 26., vasárnap
 
A közgyűlés elfogadta a zárszámadást

Hódmezővásárhely 2023-ban is folytatta az előző vezetés által felhalmozott hitelek törlesztését, több mint félmilliárd forinttal, valamint 680 millió forint kamatot is kifizetett a régi adósságok után.

 

 

 

 

 

 

Mintegy 13 milliárd forint bevétellel zárta a tavalyi évet a hódmezővásárhelyi önkormányzat, a kiadás kevesebb mint 11,4 milliárd forint volt, így 1,5 milliárd forint tartalékkal kezdte a 2024-es évet a város.

Tavaly 1,3 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre, amelyből 1,1 milliárd önerőből valósult meg – ebből 340 millió forintot utak és járdák felújítására, 100 milliót pedig játszóterek fejlesztése és játszóház kialakítása. A rászorulókat több mint 91 millió forinttal segítette a város.

Városüzemeltetési feladatokra 1,1 milliárd forintot költött a város. A közműkiadások meghaladták az egymilliárd forintot, amelyhez nem kaptak központi állami támogatást. Helyi adókból 4,5 milliárd forint bevétellel gazdálkodott tavaly az önkormányzat.

Az East Audit könyvvizsgáló cég szerint valós képet ad a beszámoló az önkormányzat anyagi helyzetéről és megfelel a hatályos számviteli törvénynek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Orbán Viktor váratlan látogatása Vásárhelyen

Orbán Viktor váratlan látogatása Vásárhelyen

Nem tartották szükségesnek testőrök hadát, amikor Orbán Viktor az ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhelyre érkezett.
Módszertani nap helyettes államtitkárral

Módszertani nap helyettes államtitkárral

A Németh László Gimnázium és Általános Iskolában rendeztek szakterületi módszertani napot. A népi kultúra oktatásban betöltött szerepe volt a téma.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Május 20-án országjáró körútja során Hódmezővásárhelyen járt Magyar Péter, aki a Kossuth téren összegyűlt nagyszámú érdeklődő előtt mondott beszédet.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.