Kultúra, oktatásMódszertani nap helyettes államtitkárral

2024. május 22., szerda
 
Módszertani nap helyettes államtitkárral

A népi kultúra nyújtotta lehetőségek kiválóan használhatók a készség- és képességfejlesztés területén is - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedden Hódmezővásárhelyen.

 


 

 

Balatoni Katalin a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában rendezett szakterületi módszertani napon tartott előadásán azt mondta, a gyorsan változó világra az oktatásnak reagálnia kell. Ma már sokkal nagyobb részt tesz ki a fejlesztés a pedagógiai munkából, mint korábban.

 

A népi kultúra erős identitással ajándékozza meg a gyerekeket, amely az egész életük során elkíséri őket. Az erős identitás nem mások ellen szól, hanem kapaszkodót, iránymutatást nyújt a nehéz időszakokban - közölte a helyettes államtitkár. Úgy fogalmazott, amelyik embernek erős identitása van, az nyitottá válik más emberekre és más kultúrákra is.

 

A két évtizeden át néptánc-pedagógusként is dolgozó, az Így tedd rá! programot megalapító politikus kifejtette, a mondókák, a népi játékok és a néptánc a paraszti kultúrában hozzájárult a gyerekek személyiségfejlődéséhez.

 

Az oktatásba bekerülve a szocializmus évtizedeiben a cél az volt, hogy terméket csináljanak a népi kultúrából, melyet igyekeztek megfosztani identitásteremtő erejétől. A produkcióorientált oktatással szemben elvárás volt, hogy folyamatosan fellépésekre készítsék fel a gyerekeket. Holott a cél az lenne, hogy a gyerekek "fülig érő szájjal", boldogan vegyenek részt a játékokban, miközben a pedagógusok tudatosan használják azokat a lehetőségeket, amelyeket ezek kínálnak - hangsúlyozta Balatoni Katalin.

 

A politikus leszögezte, meg kell találni azokat az eszközöket és módszereket, melyekkel meg lehet szólítani a gyerekeket.

 

A játék, a tánc, az ének olyan közösségi élmény, amelyet együtt élnek át a gyerekek, és ez sokat tud adni a valóság érzékeléséhez. Jól használható eszköz a többi közt a verbális és a nonverbális kommunikáció fejlesztésében.

 

Míg tíz évvel ezelőtt a gyermekek mozgáskészségében volt leginkább lemaradás, ma már a beszédkészségben is problémákat tapasztalni. Ez részben a pandémia, részben a digitális "kütyűk" elterjedésének következménye - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Május 20-án országjáró körútja során Hódmezővásárhelyen járt Magyar Péter, aki a Kossuth téren összegyűlt nagyszámú érdeklődő előtt mondott beszédet.
Érmes helyezések a Nemzetek Kupáján

Érmes helyezések a Nemzetek Kupáján

Május 18-án rendezték meg Hatvanban, a XXII. ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját hat ország mintegy 300 versenyzőjének részvételével.
Ballagás és sárgulás a Mezőgazdasági Karon

Ballagás és sárgulás a Mezőgazdasági Karon

Május 17-én a ballagási ünnepség után, délután a sárgulási fogatos menet végigvonulva a városon a végzősök jelképesen búcsúztak Vásárhelytől, amely befogadta őket. Képekkel.
Ismét remekeltek a Máté taekwondosok

Ismét remekeltek a Máté taekwondosok

Május 18-án rendezték Budapesten az Ute Jégcsarnokában a  Hungarian Open 2024 Taekwondo Championship küzdelmeit.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.