SportA Kosársuli nehéz győzelme

2014. január 13., hétfő
 
A Kosársuli nehéz győzelme

Január 12-én délután 5 órakor lépett pályára Szolnokon a vásárhelyi csapat, ezúttal már Drahos Gábor nélkül. Helyettesítését Vejinovics jól oldotta meg, összefogta, irányította a csapatot.

 

Képünkön Sasa Vejinovic

 

 

Kiváló védekezéssel kezdett a Kosársuli, három percig nem tudott pontot szerezni a hazai csapat (0-4). A következő időszak a triplákról szólt: a Szolnok kettőt - a Vásárhely hármat dobott (10-13). A negyed végére tökéletessé vált a kék/sárgák védekezése, 5 percig ismét nem kaptak kosarat, miközben nyolcat dobtak (10-21).

 

A második negyed végig a centerek harcát hozta - kinti kosár szinte nem is született. A Kosársuli sokat cserélt és mindenki rendesen odatette magát. Voltak hibák és kimaradt dobások - inkább a küzdelem dominált. A Vásárhely már 16 ponttal is vezetett (21-37), ám a félidő végére ebből csak 10 maradt.

 

Szünet után megismétlődött a szerdai hazai meccs. Bár lelkesen küzdött és hajtottak Mócsaiék, egyszerűen minden kimaradt. Hat perc alatt mindössze egy kosarat dobott a Kosársuli, nem csoda - hogy egyenlítettek a hazaiak (40-40). Vas Péter triplájával ugyan ismét vezetett a Vásárhely, újabb és újabb kosarakat kaptak Nyilasék. Hiába volt időkérés, hiába a cserék, nem ment a játék. Perceken belül 51-45 lett, amin kicsit szépített Czibere immár negyedik triplája.

 

Az utolsó játékrészben Marinkovic nagyon összekapta magát, úgy centerből, mint mezőnyből eredményes volt. Vas Péter triplája, majd Czibere büntetői ismét vendégelőnyt eredményeztek (56-57). A Kosársuli kiválóan védekezett, de a támadások eléggé „dadogósak” voltak. Szerencsére már a 35. perctől kezdve minden faultért dobhattak, de sok büntető kimaradt. 60-57-nél Marinkovic bevágott egy palánkos triplát, ez teljesen összeroppantotta Zoran Kmezics csapatát. A szolnoki fiatalok erőlködéseiből nem született kosár, a vásárhelyiek viszont magabiztosan játszva minden támadásból eredményesek voltak. 60-57-ről így lett 60-67, amivel el is dőlt a meccs.   

A végjátékban óriásit küzdött a csapat, a szolnokiak az utolsó 5 percben csak egy kosarat tudtak dobni. A Vásárhely újabb győzelmével megtartotta a rájátszást érő negyedik helyét.

 

Szolnoki Olaj KK u23 -  EnterHód Vásárhelyi KS 62-70 (10-21, 18-17, 23-10, 11-22)

 

NB I/B-s férfi mérkőzés, Szolnok, 30 néző

vezette: Józsa, Bátovszki, Földi

 

Kosársuli: VEJINOVICS 3, CZIBERE 17/12, VAS 15/9, Varga 7, Gruda 5,

csere: Kukla 4, Nyilas, MARINKOVIC 16/3, Mócsai 3, Rostás I.

edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

dr. Elek András edző: "Az első félidőben kiválóan játszottunk, azonban a szünet után levédték szinte minden támadásunkat. Centereink ezúttal sem brillíroztak, ezt szerencsére pótolta a Czibere/Vas duó hét triplája. Annak örülök, hogy végre egyszer védekezésünkkel nyertünk."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

A Ginkgo Hotel új résztulajdonba került

A Ginkgo Hotel új résztulajdonba került

Mára a régió egyik meghatározó szállodája lett a hódmezővásárhelyi Ginkgo Hotel. Januártól már ezt a rövid nevet használják, mert tavaly év végétől kivált a Best Western láncból.
A Bethlen Bál megadta az alaphangot

A Bethlen Bál megadta az alaphangot

A Bethlen Bál a hódmezővásárhelyi szezon nyitányaként, hangulatával, kivitelezésével mindig egy kicsit etalon is. Képekkel!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...