GazdaságA Ginkgo Hotel új résztulajdonba került

2014. január 13., hétfő
 
A Ginkgo Hotel új résztulajdonba került

Mára a régió egyik meghatározó szállodája lett a hódmezővásárhelyi Ginkgo Hotel. Januártól már ezt a rövid nevet használják, mert tavaly év végétől kivált a Best Western láncból.

 

Fotó: VH

 

 

A KÉSZ csoport 50 %-os tulajdonrészt és teljes management jogot szerzett a hódmezővásárhelyi négy csillagos Best Western Ginkgo SAS Hotel-t tulajdonló SK SAS Projekt Kft-ben 

Így ez már a harmadik szállodája a cégcsoportnak a dél-alföldi régióban. A szálloda a KÉSZ csoport turisztikai üzletágának keretében működik tovább a jövőben, a meglévő szegedi négycsillagos Hotel Soleil és a kecskeméti Four Points by Sheraton mellett.

 

A szálloda megvált az év végével a Best Western lánctól és Ginkgo Hotel néven működik tovább. A szegedi és a hódmezővásárhelyi szállodát a jövőben közös management irányítja ezzel is növelve a hatékonyságot.

2010 augusztusában megnyílt, 83 standard szobával, 4 apartmannal, és 3 lakosztállyal vendéget váró, az udvaron álló közel 100 éves fáról elnevezett elegáns belvárosi hotel, nagyon hamar az országos, sőt a nemzetközi sajtó reflektorfényébe került, hiszen olyan rendezvényeknek adott otthont, mint az Elszármazottak Találkozója, a Magyar Termálenergiai Társaság konferenciája vagy Nemzetközi Radiológiai Konferencia, de az Állattenyésztési és Mezőgazda Napok több programja is itt zajlott, ahogyan a Testvérvárosi Találkozó is. Továbbá a három év alatt közel száz üzleti jellegű rendezvény, családi és céges esemény volt. Rendszeressé váltak a kiállítások, sőt nagysikerű divatbemutatók méltó helyszíne is volt. Tovább vitte a hotel jó hírét, hogy több hazai és külföldi sportoló és előadóművész járt a vásárhelyi Ginkgo Sasban. Néhány név: Gyurta Dániel és testvére, Risztov Éva, Kemény Dénes, illetve az úszóválogatott további tagjai, a Magyar Paralimpiai Úszó Válogatott. Ők egyébként felkészülésre, edzőtáborozásra évente visszatérők. A hazai sportvezetők mellett itt szállt meg Bambang Udaya, az Indonéz Úszószövetség Elnöke, valamint Gideon Sam, a Dél Afrikai Köztársaság Olimpiai Bizottságának elnöke. És nem lehet elfelejteni azt sem, hogy 2011-ben a Hódmezővásárhelyen megrendezett Uszonyos- és Búvárúszó VB-n részt vett több ország sportolójának és sportvezetőjének a Sas volt a bázisa. A városba látogató híresség közül Eperjes Károly, Hajas László, Kökény Attila, Miklósa Erika, Malek Andrea, St. Martin, Fásy Ádám, Csepregi Éva, Somló Tamás szállt meg a Ginkgo Hotelben.

A hódmezővásárhelyi Ginkgo Sas Hotel, 2012-ben többek között a szegedi Forrás Hotellel és a budapesti Hotel Continental-lal egy időben kapta meg a magyarországi szállodák legrangosabb díját, a Magyar Turizmus Minőségi Díjat.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Bethlen Bál megadta az alaphangot

A Bethlen Bál megadta az alaphangot

A Bethlen Bál a hódmezővásárhelyi szezon nyitányaként, hangulatával, kivitelezésével mindig egy kicsit etalon is. Képekkel!
Talajvízszint csökkenés az Alföldön

Talajvízszint csökkenés az Alföldön

A decemberi havi átlaghőmérséklet 1,4 Celsius-fok volt, 1,1 fokkal haladva meg a sokévi átlagot.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.