SportA Kosársuli a 9. helyre csúszott vissza a tabellán

2025. február 8., szombat
 
A Kosársuli a 9. helyre csúszott vissza a tabellán

Február 7-én este folytatódott a Vásárhelyi Kosársuli balszerencsés sorozata az NB I/B Zöld csoportjában: ezúttal a PTE-PEAC távozott győzelemmel a Hódtói Sportcsarnokból.

 

 

 

 


A betegségek és sérülések alaposan rányomták a bélyeget a Kosársuli utóbbi heteire, aminek december óta egy győzelem mellett öt vereség volt a velejárója. Most végre úgy tűnt, hogy a PTE-PEAC elleni találkozón mindenkire számíthat Saša Vejinović, ám jött az újabb pech: a kezdés előtt néhány perccel, a bemelegítésnél Orgona Gergőnek egy szerencsétlen ütközést követően eltört az orra, így a kórházban kötött ki.

 

Pedig nagyon fontos meccs várt a csapatra, hiszen a vendégek teljesen ugyanolyan, 5-9-es mérleggel álltak a tabellán, és a felsőházi rájátszást érő helyek szempontjából egy-egy ilyen találkozónak mostanában dupla tétje van. Október végén a Pécs 94-72-re győzött hazai pályán, ennél most Orgona hiányában is jóval szorosabb összecsapásra volt kilátás.

 

Jól kezdett a Kosársuli, Utasi zsákolása után, 4-0-nál már a 2. percben időt kért a PTE-PEAC vezetőedzője, a játékosként és edzőként is a magyar kosárlabdaélet egyik legendájának számító Kmezic Zoran. Hatott az időkérés, Nagy Kevin pontjaival fordítottak a vendégek, majd kihasználták a Kosársuli hibáit és Schuj vezetésével 12-6-ra léptek el (5. perc). Ekkor Saša Vejinović is kikérte az első idejét, szintén jókor – előbb Borbáth triplája hozta közelebb a csapatot, majd Utasi és Kelemen kosaraival már a Kosársulinál volt az előny (19-15, 9. perc). A negyedet Utasi újabb látványos zsákolása zárta (21-19).

 

A második játékrészben szinte végig fej-fej mellett haladt a két együttes, bár a negyed közepén Balogh, valamint a lehetőséget harcos játékkal megháláló Nagy Noel pontjainak köszönhetően sikerült 36-29-re meglépni (17. perc). A pécsiek Váits vezényletével visszajöttek, majd a félidőt is kihozták ikszre, köszönhetően Kovács utolsó másodperces kosarának (42-42).

 

A nagyszünetet követően sokkal élesebben futott ki a pályára a PTE-PEAC, ami az egész meccs szempontjából döntőnek bizonyult. 7-0-s rohammal kezdtek (42-49), majd a negyed közepén Schuj triplája növelte a különbséget. 50-59-nél időt kért Saša Vejinović, hiszen támadásban semmi sem sikerült és a védekezésben is adódtak hibák, ám nem sikerült megállítani az extra pécsi dobásokat. Bor, majd Schuj újabb hármasa következett, a 29. perc elejére pedig tizenhétre nőtt a vendégelőny (50-67).

 

A negyed végére és a zárónegyed elejére előbb megmaradt ez a távolság a két csapat között, sőt, a 31. percben a húsz pontot is átlépte (52-73). Úgy tűnt, eldőlt a meccs, de a Kosársuli nem így gondolta és villámgyorsan összekapta magát. Bálint kosarai lopták a távolságot, majd a vendégek faultjait kihasználva jó büntetőzéssel tíz pont alá csökkent a különbség (67-76, 35. perc). A pécsiek megtorpantak, egyre fáradtabbnak látszódtak, ennek ellenére az utolsó három percet tízpontos előnnyel kezdték, ami így is soknak tűnt (70-80). Csakhogy Borbáth és Balogh gyors kosara, majd Kelemen palánk alatti befejezése és három büntetője abszolút visszahozta a meccsbe a Kosársulit, és az utolsó percre szinte teljesen eltűnt a különbség (79-80). A PTE-PEAC elfogyott támadásban, a Kosársuli labdát szerzett, így egy újabb időkérés után a győzelemért támadhatott a csapat. A megbeszélt figura nem jött össze, a Pécs labdát szerzett, és bár Váits mindkét büntetőjét kihagyta, a hátralévő négy másodpercben nem sikerült kosarat dobni – Bálint dobása kipattant a gyűrűről, így maradt a 79-80-as végeredmény.

 

A vendégek tehát elvitték a fontos sikert a Hódtóiból és elléptek a Kosársulitól a tabellán, a vásárhelyi csapat pedig a 9. helyre csúszott vissza a tabellán. A meccs legeredményesebbje a 18 ponttal és 13 lepattanózóval dupla-duplázó Kelemen lett.


NB I/B Zöld csoport, 16. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–PTE-PEAC 79-80 (21-19, 21-23, 10-27, 27-11)

Hódtói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Nepp, Hervay, Szőts

Kosársuli: Borbáth 12/3, Kruzslicz 2, Bálint 19/9, Kelemen 18/3, Utasi 8
Csere: Balogh 12/3, Nagy 6, Knyur 2, Bősz -, Megyesi
Vezetőedző: Saša Vejinović

 


Saša Vejinović: „A harmadik negyed rövidzárlata döntötte el a mérkőzést részünkről. Emelem kalapom, hogy sikerült a fiúknak visszazárkózni húszpontos hátrányból a negyedik negyedben. Sajnos nem jött össze a szerencsés végjáték. Orgona Gergőnek gyors felépülést kívánok orrtöréséből!”


Az U21-es csapat a forduló rangadóján 49-33-as félidő után nagyon simán, 97-55-re verte a pécsieket, így feljött a 2. helyre a tabellán a listavezető Győr mögé. A sikerből Nagy dupla-duplával, Knyur 22 ponttal vette ki a részét.

Folytatás február 16-án a Százhalombatta vendégeként.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Mezőgazdasági Kar 67. diplomakiosztó ünnepsége

A Mezőgazdasági Kar 67. diplomakiosztó ünnepsége

Február 7-én délelőtt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának 90 végzett hallgatója vehette át diplomáját.
Elfogadott költségvetés emelésekkel

Elfogadott költségvetés emelésekkel

Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését a közgyűlés február 6-án, 17,918 milliárd forintos főösszeggel.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Értékesítene egy iskolaépületet az önkormányzat

Értékesítene egy iskolaépületet az önkormányzat

A közgyűlés egyhangúlag döntött arról, hogy értékesítésre jelöli ki a Szék utcai épületet, értékbecslés készül az ingatlanról, valamint pályázatot írnak ki.
 

És ezt már olvasta?

Átadták a belvárosi parkot
Átadták a belvárosi parkot Az évekkel ezelőtt a lakosság nagy része által elutasított városi könyvtár épületkomplexum tervezett helyén vissza nem térítendő támogatásból park létesült.
 
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára Az augusztus 20-i koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a Szeged-Csanádi Egyházmegye honlapján (http://szeged-csanad.hu/maga-zoltan/) lehet.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 30. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt
Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt Márki-Zay Péter szerint egyértelmű politikai diszkrimináció történt nemcsak Hódmezővásárhellyel, hanem öt másik kisebb településsel szemben is.
 
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.
 
Új parancsnoka van a vásárhelyi dandárnak
Új parancsnoka van a vásárhelyi dandárnak Augusztus 9-én a dandárparancsnokság állománygyűlésén új parancsnok vette át a csapatzászlót és az alakulat vezetését a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában.
 
Tarlótűz Szikáncson - országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.
Tarlótűz Szikáncson - országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el. Eloltották a szombat délután keletkezett tarlótüzet Hódmezővásárhely közelében. A szikácsi településrész mellett négy hektáron égett a tarló.