A Horthy Miklós tevékenységét megítélők legtöbbje a kormányzó teljesítményét a skála szélső értékein helyezi el. Vannak, akik az országmentő államférfit, míg mások a magyarok ezreit halálba küldő zsarnokot látják benne.
Turbucz Dávid, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa A Horthy-kultusz 1919–1944 című könyvében és a hódmezővásárhelyi Emlékpontban csütörtök este megtartott előadásában is igyekezett a mindkét nézőpont által figyelembe vett történelmi adatokat sorra venni.
A történész elmondta Horthyról: ötven éves koráig nem is élt életvitelszerűen Magyarországon, az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban építette katonai karrierjét, csak nyaranta látogatva haza Kenderesre. Amikor azonban 1920-ban, az elvesztett világháború és a Tanácsköztársaság viharos hónapjai után az ország élére választották, programjával az országot a válságból kivezető államférfit láthatták benne.
Turbucz Dávid szólt arról is, hogy Horthy a nyilvánosság előtt tett nyilatkozatai szerint ugyan nem várta el, hogy példaképéhez, Ferenc Józsefhez hasonló módon ünnepeljék, a dokumentumok igazolják, hogy mégis ismerte és támogatta a tiszteletére megtartott születésnapi és névnapi ünnepségek lebonyolítási rendjét.
A bécsi döntéseket követően az egykor elcsatolt és általuk visszatért területekre történő bevonulásainak koreográfiája is változott az idők során. 1938-ban még ünnepélyes keretek között vonult be fehér lován a felvidéki városokba, azonban a Kárpátalját – ahol akkor már háborús cselekmények zajlottak – minden különösebb ünneplés nélkül kereste föl, míg a Délvidék visszatértekor, 1940-ben csak az impériumváltás után két hónappal, a Szent István-napi ünnepek idején kereste fel a vajdasági városokat.
Horthyban politikai ellenfelei a diktátort látták, a Népszava már 1929-ben a fasiszta jelzőt aggatta rá, 1945 után a kommunista propaganda szívesen nevezte imperialistának, sőt a Ludas Matyi karikatúráján Hitler kutyájaként is ábrázolták az egykori kormányzót. 1948 után a negatív Horthy-kép kötelezővé vált a történész szakma képviselői között – ezt az 1950-es években ajánlatos volt komolyan is venni –, amely csak a kádári konszolidáció idején, a kisebb példányszámú kiadványokban válhatott árnyaltabb értékeléssé. 1993-ban Horthy újratemetése idején mindkét nézet hangjai erősen szóltak a magyar társadalomban, amelyet egészen 2007-ig csend követett. Akkor a Jobbik, mint politikai párt igyekezett benne megláttatni a rendpárti vezért, aki saját politikai elképzeléseiknek megtestesítője, míg a baloldalról a kritika hangjai váltak hangossá, s azóta ezek az álláspontok megmerevedtek.
Turbucz Dávid hangsúlyozta: a Horthyval kapcsolatos meglátások nagyon eltérőek: vannak, akik Horthy újraszületésében reménykednek a haza sorsának jobbra fordulása érdekében, míg mások a fasiszta hazaárulót látják benne. Az előadás végén Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője kijelentette: Turbucz Dávid empirikus kutatásokon alapuló módszerével, a tényekre és nem az érzelmekre alapozva állította össze a Horthyról szóló munkáját.
