SportA Hód Fitness ismét bizonyított

2015. október 19., hétfő
 

Október 10-11-én rendezték meg a spanyolországi Benidormban a XIII. Fit-Kid Európa-bajnokságot. Európa sok országából érkezett versenyzőkön kívül Dél afrikai csapatok is szőnyegre léptek. Összesen 350 fiatal mutatta be egyéni és csoportos gyakorlatát a két nap alatt, több mint 1500 néző előtt.

 

 

 

 


A fantáziadús gyakorlatok sokasága feladta a leckét a nemzetközi versenybíróknak. A szombati egyéni Open selejtezői után a vasárnapi Európa Kupa döntőkben  korcsoportonként már csak országonként a legjobbak vehettek részt. Az így kialakult végeredményben a vásárhelyi Hód Fitness SE. 14 dobogós helyezéssel végzett.

Közülük Európa-bajnok lett a III. korcsoport Nagycsapat kategóriában indult 5 lány Rio nevű gyakorlatával (Videó a lap alján!)

 

Rácz Ildikó a Hód Fitness SE vezetőedzője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, elégedett a mostani eredményekkel. Arról is beszélt, hogy volt egy hozadéka is ennek az utazásnak: a hosszú autóbuszos utazás, illetve a spanyolországi tartózkodás ideje alatt remekül összekovácsolódott a versenyzőgárda. Kísérő szülőkkel, valamint a két edzővel, Miklós Melindával és Dr. Szatmári Zoltánnal együtt 14 sportoló vett részt a spanyol versenyen, amelynek finanszírozásába a szülőkön és az Egyesületen kívül, 300 ezer forinttal a vásárhelyi Önkormányzat is hozzájárult.

 

Hódmezővásárhely hírnevét nemcsak a tucatnyi érmes helyezést elért fitneszes vitte el, hanem a városnak közvetlen előnye is származik, mert - mint megtudtuk - 2016 októberében Hódmezővásárhely rendezheti a következő Európa-bajnokságot.

 

Eredmények:

 

Egyéni Open




   I.korcsoport Papp Jázmin  1.helyezés
VI.korcsoport Hegyi Viktória 2.helyezés
VIII.korcsoport Kása Viktória 3.helyezés
IX.korcsoport Nagy Viktória  1.helyezés






2015.10.10. Vasárnap
Európa Kupa / Egyéni és Csapat döntők



Egyéni helyezettek:
III.korcsoport Bósz Milla  2.helyezés
VI.korcsoport Rakitta Milla  2.helyezés
VIII.korcsoport Törökgyörgy Adrienn 2.helyezés
Senior  Tóth Jennifer  2.helyezés



Európa Bajnok csapat
III.korcsoport  Nagycsapata / Rió

Kása Viktória 

Nagy Viktória 

Szabó Márta Kata

Törökgyörgy Adrienn

Tóth Jennifer 

 

 



Helyezések:

 


  I.korcsoport Duó / Fruit Girls 3.helyezés

Bósz Milla 

Szkalonai Fanni



 II.korcsoport  Duó / Rémálom     7.helyezés

Hegyi Viktória

Mucsi Míra



III.korcsoport  Duó / Freedom 3.helyezés

Kása Viktória 

Nagy Viktória 



  I.korcsoport Trió / Cirkusz 2.helyezés

Bósz Milla 

Szkalonai Fanni

Papp Jázmin 



III.korcsoport   Kiscsapat / Gypsy 3.helyezés

Hegyi Viktória

Szabó Márta Kata

Törökgyörgy Adrienn

Tóth Jennifer





  I.korcsoport Nagycsapat / Játék katonák 2.helyezés

Papp Jázmin

Törökgyörgy Hanna

Szkalonai Fanni

Bósz Milla 

Rumpler Bianka

Nagy Gréta

 

Nézze meg az EB győztes gyakorlatot ITT! 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A 16 eladott labda soknak bizonyult

A 16 eladott labda soknak bizonyult

Végig kiélezett találkozón, az utolsó percekig harcolva szenvedett vereséget a Vásárhelyi Kosársuli az eddig hibátlan Békés otthonában. 
Gyermekbarát település díjat kapott Hódmezővásárhely

Gyermekbarát település díjat kapott Hódmezővásárhely

A díjazott önkormányzatok többet tesznek a kötelezőnél a gyerekekért és a fiatalokért, ezáltal mindenkinek példát mutatnak - mondta Schanda Tamás helyettes államtitkár.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.