SportA helyzeteket nem sikerült gólra váltani

2020. október 11., vasárnap
 
A helyzeteket nem sikerült gólra váltani

Október 10-én délelőtt a fővárosban, a Ferencvárosi TC II. ellen játszott NB III-as bajnokit a HFC. A tisztes helytállás maximálisan összejött, egy kis szerencsével pedig akár pontot is csenhettünk volna.

 

 

 

 

 

 


Rendkívül nehéz mérkőzésre számíthatott a Hódmezővásárhelyi FC a Fradi II. vendégeként. A fővárosiak bajnokaspiráns együttesnek számítanak az NB III Közép csoportjában, ráadásul az eddigi meccseken a legkevesebb gólt kapták. A találkozó nem is indult tökéletesen, két vásárhelyi hibát is góllal büntetett az ellenfél, ám az első játékrész végén Bata Kristóf büntetőt értékesíthetett. A fordulás után pedig gyorsan visszajött a meccsbe a Vásárhely, hiszen az első percekben Tapiska Géza góllal zárt egy akciót, újra nyitott kérdés volt a pontok sorsa.

Izgalmas küzdelem folyt a pályán, kiegyenlítettebb volt a játék, mindkét csapat előtt adódtak ígéretes lehetőségek. A 60. percben sajnos egy kontrát követően újból a zöld-fehérek vezettek, ám az egyenlítésre még ekkor is nyílt lehetőség, de a helyzeteket nem sikerült gólra váltani, így végül 3-2-re a Ferencváros nyert.

 

NB III Közép csoport, 13. forduló

Ferencvárosi TC II. – Hódmezővásárhelyi FC 3-2 (2-1)

 

HFC: Weszelovszky, Zahorán, Huszár, Gyüre, Darida, Gyürki, Bata, Koncz, Tapiska, Katona, Forró
Csere: Kandó, Tóth, Orovecz, Mezei, Bartyik, Sindel, Pleszkán
Edző: Szűcs Róbert

Gólszerzők: Gera, Osagie, Damir illetve Bata, Tapiska

 

Nyilatkozat: „2-0-ról felállni a Fradi otthonában nem kis teljesítmény. Sajnálom, hogy egy pici koncentráció hiányzott a befejezéseknél. A Fradi pedig azért a Fradi, mert kihasználták a kínálkozó kontrákat. Egy döntetlen mégis igazságosabb lett volna.”

 
 
Forrás: HFC
 

Olvassa el ezt is!

Sikeresen rajtolt el a Vásárhelyi Kosársuli

Sikeresen rajtolt el a Vásárhelyi Kosársuli

Az NB I/B Zöld csoportjának első meccsét játszotta Tóth Tamás együttese, a Hódtói közönsége pedig győzelemnek örülhetett hét hónap szünet után.
Jelentős változások a Tornyai Múzeum háza táján

Jelentős változások a Tornyai Múzeum háza táján

Többen is távoznak az intézményből. Az igazgató is beadta a felmondását, amit az önkormányzat elfogadott. Több intézmény összevonása is elképzelhető.
Frissdiplomások esélyei

Frissdiplomások esélyei

A megkérdezettek nagy része egy ígéretes munkáért hajlandó lenne elköltözni: többségük inkább külföldre menne, kicsit kevesebben az országon belül költöznének.
A magányosság csábítása

A magányosság csábítása

A facebook-on megkérdezett 10 vásárhelyi nőből 3 nem fél a magányosságtól. Az egyedülállók száma emelkedik, 2021-re pedig világszerte 20 százalékkal nő majd az egyedül élők száma.

 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.