BulvárA házasság megóvása a romlástól

2016. február 23., kedd
 
A házasság megóvása a romlástól

Ritka az a pár, amelyik nem fut kátyúkba az úton. A párkapcsolati problémák sokszor már korai stádiumban megmutatkoznak, csak fel kell őket ismerni! Ha már előre tudjuk, mik lehetnek egy kapcsolat buktatói, sokkal nagyobb eséllyel láthatunk neki a megoldásnak.

 

 

 

 

 

Ebben adhat útmutatót Dr. Papp Miklós morálteológus, aki maga is gyakorló (háromgyermekes) családapa tart előadást "Kihűlésveszély - A házasság romlásának lejtője" címmel a Domonkos Körben 2016. március elsején 19 órai kezdettel a Domonkos Rendházban, Hódmezővásárhelyen aSzent István tér 4. szám alatt.


Papp Miklós a Sapientia Főiskola tanszékvezető tanára. Előadásában gyakorlatiasan szól arról, véleménye szerint hogyan lehet egy házasságot megóvni a romlástól. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Olvassa el ezt is!

Csapatszellem és küzdeni tudás

Csapatszellem és küzdeni tudás

Gaál Adrienn edző: maximális hőfokon és tempóban játszottuk le a mérkőzést. Nagyon kellett ez a két pont és mi meg is szereztük!
Veszélyes játéknak tartják

Veszélyes játéknak tartják

Találos kérdés: a 68 betegséget érintő 176 tanulmány, például a víz gyógyító memóriája, hány esetben találta hatásosnak az alkalmazott homeopátiás kezelést.   

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.