Kultúra, oktatásA festőművész gyűjteményéből gyarapodott a múzeum

2019. március 27., szerda
 

Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész néprajzi magángyűjteményének negyvenegy darabjával – kerámiákkal és faragott tárgyakkal – bővült a Tornyai János Múzeum néprajzi gyűjteménye.

 

 

 

 

 

 


A nyolcvanadik évét betöltött mester fiatalkora óta gyűjtötte feleségével közösen a butellákat, korsókat, mángorlókat, amelyekkel lakását díszítette, otthon érezte magát közöttük, sőt a citerákat saját maga is pengette. Gyűjtőmunkájával olyan nagy elődök útját folytatta, mint Tornyai János, vagy Endre Béla, akik a múlt század elején nagy szerepet vállaltak a vásárhelyi múlt hagyatékának megmentésében.

 

A kulturális értékek megőrzésének, az eljövendő generációknak való átadásának felelőssége motiválta a Hézső házaspárt a népi tárgyak gyűjtésekor. Egyes darabok vásárlással, mások ajándékként kerültek birtokukba. A gyerekek is hoztak az iskolába otthon már megválni rendeltetett tárgyakat, mert tudták, hogy a tanár bácsi szereti a vásárhelyi fazekasok régi termékeit, de a családtagok is segítettek a gyűjtést.

 

A múzeum részére Terendi Viktória, a közgyűjtemény néprajzkutatója vette át a tárgyakat, amelyeket a múzeum korábbi munkatársával, Nagy Verával együtt válogattak ki. A múzeum néprajzi gyűjteménye most olyan darabokkal gyarapodott, amelyek tudományos szempontból hiánypótlónak számítanak.

 

Trendi Viktória a különleges darabok között emelte ki a lófejes faragással díszített citerát, amelyeken bár húrok már nincsenek, viszont az előzetes tisztítás során felszínre került a hangszer eredeti festése. Szakmai szempontok szerint is különlegesnek számít a fehér mázas, kék mintázatú csúcsi butella, s szintén ritkaság az 1800-as évek elejéről származó, a kerámiából készült „csigacsináló”, amely törékeny konyhai eszköz volta ellenére megmaradt az utókornak. A Hézső gyűjteményből érkezett a múzeumba az az 1820-as datálású kerekbutella is, melyet immár a közgyűjtemény legrégibb butellája lett.

 

A múzeumi gyűjtemény ezzel ismét egy festőművész magángyűjteményének ékes darabjait fogadta be, akárcsak 113 éve, amikor Tornyai János adta át kincseit, amelyek március 31-ig még megtekinthetők a Tornyai, a gyűjtő című tárlaton.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Sanghajtól Los Angelesig - a siker állomásai

Sanghajtól Los Angelesig - a siker állomásai

A vásárhelyi-mártélyi Búzás Luca 22 évesen vágott neki a világnak. 7 év kemény munka után mára Kaliforniában divatcégek, topmodellek stylistja.
Csemege a régészet kedvelőinek

Csemege a régészet kedvelőinek

A Korok, kultúrák, lelőhelyek előadássorozat estjén vehetik kézbe az érdeklődők a Tornyai János Múzeum legújabb kiadványát.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.