Kultúra, oktatásA fájdalmastól az örökké tartóig

2015. május 7., csütörtök
 
A fájdalmastól az örökké tartóig

Május 9-én egy egykori péczelys növendék, Gheorghita Orsolya operaénekes ad koncertet a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban.

 

 

 

Budapesten született 1989-ben. Gyermekkorát Hódmezővásárhelyen töltötte, a Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskolába járt, ezzel párhuzamosan a Péczely Attila Zeneiskolában tanult hegedülni.

 

Saját bevallása szerint, életében a zene mindig is meghatározó szerepet töltött be, aminek eredményeképp később magánének tanulmányait szintén a Péczelyben kezdte. Tanára Bátki Fazekas Zoltán volt.

 

2008-ban a Pécsi Tudományegyetem Művésze­ti Karán kezdte a felsőfokú tanulmányait, majd 2012-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Operaének- művész mesterképzésére, ahol Pászthy Júlia növendéke volt.

 

2013 januárjában az operaszakos félévi vizsgán Diana szerepét énekelte Cavult: La Calisto című operá­jában a Magyar Rádió Kamarazenekarának kíséretével. 2013 júniusában Solti Árpád: La Violetta című operájában énekelte Thúz Janka, illetve Offenbach: Orfeusz az alvilágban című művében Diana szerepét. 2013 októbere óta a Budaörsi Latinovits Színház: R&L, avagy a mágusok birodalma című darabjában énekel.

Az elmúlt két évebn további  nívós koncerthelyszínen énekelt vidéken és  Budapesten, többek között a Vigadóban, a Bazilikában és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

Az „Egy szerelem arcai” című koncertje május 9-én szombaton 18 órakor kezdődik.

 

Műsor:

 

G. Fasolo: Cangia, cangia tue voglie - fájdalmas, megtört
V. Bellini:Vaga luna - sóvárgó
C. Debussy: Nuit d'étoiles - lemondó
R. Strauss: Allerseelen — emlékező
R. Schumann: Er, der Herrlischste von allen - vágyakozó
R. Strauss: Morgen! — újbóli találkozás
Dohnányi Ernő: Es fügt Bich Blüt' an Blütezeit - lángoló
G. Caccini: Amarilli — gyöngéd
F. Obradors: El vito — szenvedélyes
Liszt Ferenc: Sposalizio - eljegyzés
Liszt Ferenc: Es muss ein Wunderbares sein — az örökké tartó

 

Zongorán kíséri: Szűcs Dániel zongoraművész

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Székkutasi díjazottak a Leleményes hőseink pályázaton

Székkutasi díjazottak a Leleményes hőseink pályázaton

A Emberi Erőforrások Minisztériuma 12 közösséget díjazott a Leleményes hőseink ifjúsági pályázatán. Az egyik nyertes projekt székkutasi.

 

Felmelegített 2006-os álhír terjed

Felmelegített 2006-os álhír terjed

A rendőrség határozottan cáfolja a közösségi oldalakon terjedő hírt, amely szerint gyermekholttestet találtak volna Vásárhelyen.

 

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.