KözéletA Domonkos Rend nagy ünnepe

2015. november 4., szerda
 
A Domonkos Rend nagy ünnepe

Most 800 éves a Szent Domonkos Rend. Az egész világon, így Magyarországon is megünneplik a puritánságáról híres rendet, akik számára földi hívságok helyett az oktatáson, igehirdetésen keresztül a keresztény hit védelme és terjesztése a legfontosabb.

 

 

 

 

November 7-én Hódmezővásárhelyen a Szent István Király templomban 17 órakor szentmisével kezdődik a Szent Domonkos által alapított Prédikátorok Rend (Ordo Predicatorum) megalapításának 800. évfordulójának ünnepségsorozata, amely az egész világon 2017. januárjáig tart. 

 

A Domonkos Rendet a XIII. század elején Dominicus Guzman (1173/75-1221) alapította. Alig van olyan középkori szent, akiről olyan hiteles forrásanyag állna rendelkezésünkre, mint Domonkos életéről és művéről. 

A Rend lemond mindennemű biztos jövedelemről. Nemcsak a vándorprédikátorok, vagyis az egyes testvérek, hanem maguk a konventek is kéregetésből kell, hogy megéljenek. A tanulmányról, az imáról, a prédikációról, az aszkézisről és a közösségi életről szóló egyes fejezetek egyetlen célt szolgálnak: jó rendtag és prédikátor kinevelését és képzését, aki az Evangéliumhoz híven él, és a csorbítatlan Evangéliumot hirdeti a maga teljességében. Szent Domonkos műve: a Prédikátorok Rendje olyan, mint a Rendalapító személyisége; határozott jellemét és karizmatikus adottságát tanúsítja. Egyikben sincs semmi túlzó, vagy egzaltált; mindennek megvan a pontos helye, minden olyan, mint a helyes válasz egy bizonyos kérdésföltevésre.


A domonkosok Magyarországon 1221-ben telepedtek le. A világ minden régiójában kb. 6000 domonkos működik, kivéve a Balkán országait. Egészen a török hódoltságig illetve a reformáció kezdetéig a domonkosok Magyarországon szinte mindenhol megtalálhatóak voltak. Közvetlenül a II. Világháború előtt a Magyar Domonkosok önálló Provinciát alkottak, mivel addig az Osztrák-Magyar Provincia keretein belül működhettek. A harmincas évektől egészen a feloszlatásig a Provincia egyik leghíresebb tagja Prof. Horváth Sándor OP egyetemi tanár, filozófus volt, aki egyben a Központi Papnevelő Intézet Fundamentális Tanszékét is vezette. 1950-ben kb. 100 tagot számlált a Domonkos Rendtartomány.

Hódmezővásárhelyre Domonkos Rendi nővérek 2005-ben kapták meg a belvárosi Károlyi gróf Kúriájában kialakított rendházat. A Római Katolikus Egyház tulajdonába adott műemlék épületbe, a hivatalos nevén Rózsafüzér Királynője házba akkor öt nővér költözött. 2013-ban pedig a Szent István plébániára költöztek.

 

Videó a Hódmezővásárhelyen élő  Armella nővérről:

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ingázóknak jó hír

Ingázóknak jó hír

Az alkalmanként utazókon kívül, 4500 hódmezővásárhelyi dolgozót és diákot közvetlenül is érint, hogy a közlekedésért felelős tárca a tarifák emelését nem tervezi.
Egy füst alatt

Egy füst alatt

A november elsejétől hatályba lépett törvényi rendelkezések értelmében mind a 6300 trafik már csak a Hódmezővásárhelyre bejegyzett cégtől szerezheti be a dohánytermékeket.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.