GazdaságIngázóknak jó hír

2015. november 3., kedd
 
Ingázóknak jó hír

4500 hódmezővásárhelyi dolgozót és diákot közvetlenül is érint, hogy a közlekedésért felelős tárca nem tervezi kezdeményezni a közösségi közlekedési tarifák emelését.

 

 

 

 

 

 

A naponta Szegedre ingázók számára kedvező hír, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) -től származó információ szerint nincs áremelési kezdeményezés a jövő évre, tudta meg a Világgazdaság.

 

Mint ismeretes az állami tulajdonú buszvállalatok és vasúttársaságok alaptarifái a 2010-es kormányváltás óta nem növekedtek. A fejlesztési tárcánál azt is elmondták, hogy folyamatban van a megyei matricák év eleji bevezetése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatainak áttekintése.

A felülvizsgálat várhatóan nem érinti majd az e-matricás rendszerben alkalmazott díjszinteket. Nem okoz áremelkedést, hogy a díjköteles szakaszok köre bővült az idén átadott, a gyorsforgalmi hálózatba kapcsolódó utakkal.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató arról is tájékoztatta a VG-t, hogy a megyei matrica olyanokat is a díjköteles utakra vonzott, akik eddig nem közlekedtek ilyeneken.

 
 
VH-VG
 

Olvassa el ezt is!

Grand Prix az Európa-bajnokság belépője

Grand Prix az Európa-bajnokság belépője

A vásárhelyi Hód-Fitness SE Szolnokról hét dobogóss helyezést hozott haza. A legkisebbek közül többen először ismerkedhettek a versenyzés izgalmaival és a lámpalázzal.
A preventív gondolkodás jegyében

A preventív gondolkodás jegyében

Ingyen oltás az országban elsőként Vásárhelyen. Idén eddig 34,5 ezer fertőzést regisztráltak. Az elkapott bárányhimlő az újszülöttek 30 százalékánál halállal végződhet.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.