SportA Deszkkel szemben is ellenállhatatlan volt a csapat

2020. február 24., hétfő
 
A Deszkkel szemben is ellenállhatatlan volt a csapat

Továbbra is remekül játszik a tavaszi szezonban NB II-es felnőtt csapat. A lányok szombaton a Deszk vendégeként léptek pályára és nem számíthattak ez alkalommal sem gyaloggaloppra.

 

 

 

 

 

Továbbra is remekül játszik a tavaszi szezonban NB II-es felnőtt csapat. A lányok szombaton a Deszk vendégeként léptek pályára és nem számíthattak ez alkalommal sem gyaloggaloppra. A téli időszakban mindkét csapat sokat változott, a deszkiek sokat erősödtek, ráadásul az NB II újonca sikerrel vette fel a tempót az elmúlt időszakban.

 

A szombati meccs hazai góllal kezdődött, viszont ezt követően Dankó Lea egyenlített, Csáki Fanni pedig fordított, majd nem is adták át a vezetést egy percig sem. Az első játékrészben nagyot mentek a lányok, a 24. percben már megnyugtatónak tűnő 10 gólos volt az előny és a fordulásig ebből kilencet sikerült is megőrizni.

 

Mindez lehetőséget biztosított arra is, hogy a fiatalabb játékosok is szerepet kapjanak és tapasztalatot gyűjtsenek. A lányok ügyesen helytálltak és csaknem megőrizték a korábban kialakított előnyt. 45-37 lett a vége, így háromból három a vásárhelyi lányok tavaszi mérlege: A megszerezhető hat pontból, mind a HLKC-hoz került!

 

A köszönet pedig ez alkalommal is jár a Blue Front 1993 Hódmezővásárhelynek, hiszen szurkolóik ismét a nyomukban voltak és biztattak a nézőtérről!

 

Ferroép-Szer Deszk – Hódmezővásárhelyi LKC 37-45 (15-24)
Női kézilabda NB II, Dél-keleti csoport

 

HLKC: Fehér, Áncsán, Kovács A. 1, Csáki 2, Szabó 4, Lukács 1, Klemm, Török 8, Dankó 5, Baráth 1, Vörös 1, Földesi L., Szöllősi 5, Kis P. 6, Kis V., Kovács Sz. 11
Edző: Dankó Ervin

 

Nyilatkozat: „Kiváló első félidőt produkáltunk, mind védekezésben, mind támadásban. El is dőlt a mérkőzés. A másodikban sikerült a kicsiket játszatni. Nekik is fontos tapasztalatszerzés volt.”

 

Február 29-én Csorváson jöhet a folytatás!

 

 
 
Forrás: HLKC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az első kattintástól napjainkig

Az első kattintástól napjainkig

Eifert János vásárhelyiségéhez és munkásságának egyetemes értékéhez kétség nem férhet. Hódmezővásárhely díszpolgárának megnyílt az életmű kiállítása. Képekkel.
Iskolások a Tornyaiban

Iskolások a Tornyaiban

Jóval több iskola, jóval több osztálya használhatná ki a Tornyai Múzeum kiállításait. A kihelyezett tanóra mindig izgalmas és maradandó élmény.
Így lettünk bajnokok - a sportélet kulisszatitkai

Így lettünk bajnokok - a sportélet kulisszatitkai

Nagysikerű könyvbemutatót és konferenciát rendeztek a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában. Világ- és Európa-bajnok sportolók voltak a vendégek.
Ahol szárnyalhat a fantázia

Ahol szárnyalhat a fantázia

A Budapest Arénában 11. Konyhakiállításon olyan világszínvonalú újdonságokkal, ötletekkel, termékekkel és megoldásokkal találkozhat, melyekkel korábban még soha!
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.