GazdaságA Boch család egyik tagja járt Vásárhelyen

2024. február 14., szerda
 
A Boch család egyik tagja járt Vásárhelyen

A hódmezővásárhelyi szanitergyárban járt Luitwin Gisbert von Boch-Galhau, aki a Villeroy &
Boch AG igazgatótanácsának elnöke volt ez egykori Alföldi Porcelángyár 1992-es privatizációja
idején.

 

 

 

 

Meghatározó szerepe volt a privatizáció lebonyolításában és a vásárhelyi gyár konszernhez történő integrálásában.

Luitwin Gisbert von Boch-Galhau az alapító Boch család 8. generációjának tagjaként 70 év szolgálat után 2023 áprilisában vonult vissza a vállalatnál betöltött utolsó pozíciójából is.
A látogatás a célja az elmúlt időszakban végrehajtott összesen több mint 5,3 milliárd forintos fejlesztéssorozat megtekintése volt.

A jelentős beruházásokról már tavaly ősszel beszámolt a vállalat, amelynek keretében a korábbinál korszerűbb, úgynevezett magasnyomású technológiával is gyártják a vécéket. A beruházássorozat
keretében új mázolósorok, szárítógépek is munkába álltak

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Már autóval is járható a Tóth malom utca

Már autóval is járható a Tóth malom utca

Több hónapos csúszással február 10-én átadták a forgalomnak a Tóth malom utca kiszélesített 388 méteres szakaszát.
Lovas- és fogatos felvonulás a Gazdabál elött - Fotógalériával

Lovas- és fogatos felvonulás a Gazdabál elött - Fotógalériával

Február 10-én a vásárhelyi báli szezon legpatinásabb bálja előtt hagyományosan, délután 2-kor a Serház térről indult a lovasbandérium. Képekkel.
Ötödik Kosársuli győzelem

Ötödik Kosársuli győzelem

A tabellán 2. Tiszaújváros ellen az utolsó percig nyílt volt a mérkőzés, végül a nagyobb akarat döntött az idegek csatájában.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.