Félperces90 éves Halla László

2016. augusztus 1., hétfő
 
90 éves Halla László

Július 31-én töltötte be 90. életévét.  Ebből az alkalomból Kószó Péter Hódmezővásárhely alpolgármestere és Németh László esperes plébános köszöntötte. 

 

 


Hódmezővásárhelyen született, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban érettségizett, majd különböző tanfolyamokon kitanulta a pénzügyi szakmát. A Porcelángyárban helyezkedett el, innen ment nyugdíjba, mint a pénzügyi osztály vezetője.  Elmúlt 60 éves, amikor elvégezte Szegeden a teológiát, felszentelt diakónus. Életét a hit, a szeretet és Jézus tanításainak követése határozza meg.

 

Olvassa el ezt is!

Ráfagyhat a mosoly a pályázok arcára

Ráfagyhat a mosoly a pályázok arcára

Csalódás éri azokat a vásárhelyieket is, akik abban bíznak, hogy nyernek a hűtőtámogatáson. Mint kiderült ugyanis a pályázok számához képest kevés a pénz.
Jó hírek a pedagógusoknak

Jó hírek a pedagógusoknak

Közel 20 ezer tanárt pozitívan érinthet, hogy a Magyar Közlönyben július 29-én megjelent kormányrendelet változtatott  a pedagógusok minősítési rendszerén.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.