GazdaságRáfagyhat a mosoly a pályázok arcára

2016. július 30., szombat
 
Ráfagyhat a mosoly a pályázok arcára

Csalódás éri azokat a vásárhelyieket is, akik abban bíznak, hogy nyernek a hűtőtámogatáson. Mint kiderült ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak nincs meg az egymilliárd forint plusz.


 

 

 

 

 

Vagyis nem volt véletlen, hogy  - látva a rohamot - a Dél alföldi pályázás - eredetileg ötórás - majd végül kétórás időtartamát a többi régiónál egy órára csökkentették.  

 

A nyugdíjasok, nagycsaládosok és a többiek, a beérkezett igények háromszorosan, több mint egymilliárd forinttal meghaladják a félmilliárd forintos keretet, mivel összesen 46 ezer jelentkezést fogadtak be.

A pályázatokat érkezési sorrendben dolgozzák fel, előnyben részesítve a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat. A szerencsések pályázatairól a benyújtást vagy az esetleges hiánypótlást követő 90 napon belül születik miniszteri döntés, amiről további 15 napon belül kapnak értesítést.

 

A számadatokból máris látható, hogy a pályázok töredéke jut pénzhez, de előnyben azok lesznek akik az első, vagyis a nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak szóló körben, a keret kimerülésére hivatkozó felfüggesztés előtt nyújtottak be szabályos jelentkezést. Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk a Dél Alföldön az 5400 jelentkezőre 64 millió 480 ezer forint jut. Ez egyenként átlag 12 ezer forintot jelentene, azonban a pályázati kiírás szerint az új hűtő vagy fagyasztó árának felét, energiatakarékossági fokozattól függően 25-45 ezer forintot lehetett az államtól igényelni.

 

Az NFM legfrissebb tájékoztatása szerint a pályázók fele közepes energiahatékonyságú, A++-os gépet jelölt meg, amihez legfeljebb 35 ezer forint jár. Ez nagyjából egybecseng másfél héttel ezelőtti tájékoztatásukkal, miszerint az átlagigény 34 ezer 300 forint, ami alapján több mint másfélmilliárd forintos támogatási igény jön ki, de mint ismeretes összesen 500 millió forintot szántak az Otthon Melege pályázatra. Vagyis a már beérkezett igények kielégítésére kellene még több mint egymilliárd forint.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tudta, hogy van Vásárhelynek himnusza?

Tudta, hogy van Vásárhelynek himnusza?

Most öt éve mutatták be Hódmezővásárhely Himnuszának szánt egyperces dalt, de nem a szerzőn múlott hogy nem lett „sláger”. Hallgassa meg!
Szélvihar-állók az új molinók

Szélvihar-állók az új molinók

Az óriási népszerűségnek örvendő tűzfalfestés nem volt alternatíva, de a most kihelyezett molinók már különleges anyagból készültek.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.