Az utolsó cári családot egy pincében kegyetlenül lemészárolták. Három hercegnőn nem fogott a golyó, őket puskatussal verték agyon a bolsevik hóhérok.
A nép sokáig bízott legalább a gyermekek megmenekülésében: a csaknem évszázados rejtélyt 1992-ben oldották meg, a kulcsszereplő II. Erzsébet brit királynő férje, Fülöp herceg volt.
A Romanov-ház, Oroszország utolsó uralkodócsaládja 1613-ban lépett trónra és több mint háromszáz évig tartó uralma alatt olyan személyeket adott az országnak, mint I. Nagy Péter, vagy I. Katalin cárnő. A bukás 1917-ben következett, II. Miklós cár uralma alatt: a forradalom alatt alakult ideiglenes kormány a cárt februárban lemondatta, őt és családját őrizetbe vette. Hónapokig tartották őket fogva Carszkoje Szelóban, de további sorsukról nem tudtak határozni. Terveik szerint Nagy-Britanniába szállították volna őket a cár unokatestvére, V. György udvarába, aki azonban nem fogadta be a rokonokat.
DNS-vizsgálatra kérték 1992-ben Fülöp herceget, II. Erzsébet brit királynő férjét, hogy kiderüljön: Anasztázia nagyhercegnő valóban túlélte-e családja kiirtását.
II. Miklós cárt, Alekszandra cárnét, öt gyermeküket, Máriát, Tatyjanát, Anasztáziát, Olgát és a trónörököst, Alekszejt, a család orvosát és egy-két, a balsorsban is velük tartó cselédet végül 1917 nyarán a nyugat-szibériai Tobolszkba költöztették. Az októberi forradalom azonban halálos ellenségeik, a bolsevikok markába kerültek. Javában folyt az orosz polgárháború, a vörösök ellen küzdő fehér gárdisták egyik fő törekvése volt a cár kiszabadítása, amíg nem késő.
Hirtelen a bolsevikok sem tudtak mit kezdeni a cári családdal, elsősorban az „ellenforradalmárok” elől igyekeztek őket elrejteni, így 1918 tavaszán az uráli Jekatyerinburgba hurcolták, egy mérnök birtokára, az Ipatyev-házba. Itt folyamatos őrizet alatt, de nyugodtan élhettek egészen addig, amíg a bolsevik vezetők nem döntöttek végleges sorsukról: a cári család akkor okozza a legkevesebb problémát a vörös hatalomnak, ha már nem él.
Az őrzésükre kirendelt osztag parancsnoka, Jakov Jurovszkij július 16-án éjjel leparancsolta a foglyokat a pincébe azzal az ürüggyel, hogy fényképet akarnak készíteni róluk. Itt azonban kihirdették, hogy a cári családot halálra ítélték, és azonnal el is dördült a sortűz. A zárt térben fojtogató puskaporszag és füst miatt kinyitották az ablakokat, majd feltehetően földbe gyökerezett a gyilkosok lába: az első sokkból felriadva három lány sikoltozva felült a padlón heverő véres testek között. Őket a fűzőjükbe bevarrt családi ékszerek megmentették a golyóktól. Mivel az ablakok nyitva voltak, a katonák feltehetően nem mertek „hangoskodni”, a hercegnőket puskatussal verték agyon.
A sortűz áldozata lett a család orvosa, szakácsa, lakája és a gyerekek nevelője is. Olga 23, Tatyjana 21, Mária 19, Anasztázia 17 és Alekszej 14 éves volt.
A holttesteket ezután lepedőbe csavarva teherautón vitték a város környéki erdőbe, ahol egy gödörbe dobták, savval lelocsolták és elégették őket. Feltehetően azonban a nyomok tökéletes összekuszálása okán két testet – mint később kiderült a trónörököst és Máriát – távolabb ástak el. Másnap a sajtó is beszámolt az eseményekről. II. Miklóst kivégezték, mivel az ellenforradalmi erők vészesen megközelítették Jekatyerinburgot, hogy kiszabadítsák a cárt és restaurálják az elnyomó hatalmat – írták a lapok, de a család lemészárlásáról egy szót sem ejtettek. A valóságban a felmentő sereg csak egy hónap múlva érték el a várost. A bolsevikok biztosra mentek, a cári család után a Romanov dinasztia még 17 tagját gyilkolták meg.
Az orosz közvélemény tehát úgy tudta, remélte, hogy csak a cár halt meg, ami számtalan pletyka, szóbeszéd alapja lett a későbbi évtizedekben. Egy variáció szerint például Marija hercegnő bensőséges kapcsolatot alakított ki egy őrrel, aki segített a lányoknak megszökni. A dühöngő diktatúra idején a nép egyre inkább hitte, hinni akarta, hogy a Romanovok nem haltak meg, hanem álnéven élnek valahol. Legalább a kis cárevics túlélte, aki ha üt az óra, visszatérhet. A család külföldön élő népes rokonsága sem tudott semmi biztosat, bár lassan megszokták a tucatszám felbukkanó kalandorokat, akik a cári család tagjainak hazudták magukat. Volt azonban egy eset, amellyel hosszú ideig nem tudtak mit kezdeni.
1920-ban egy személyazonossági iratok nélküli nőt vittek be egy berlini elmegyógyintézetbe, miután egy rendőr megakadályozta, hogy folyóba ugorva vessen véget életének. Az ismeretlen nő – valójában lengyel parasztlány, bizonyos Anna Anderson, eredeti nevén Franziska Schanzkowska – a klinikán „vallotta be”, hogy ő a halottnak hitt Anasztázia Nyikolajevna nagyhercegnő, II. Miklós cár és Alekszandra cárné legkisebb gyermeke. A koruk nagyjából megegyezett, ráadásul egy, a lábán lévő deformáció és fülének egyedi vonásai is Anasztaszijáé voltak. Ami azonban ennél is jobban meglepett mindenkit, hogy kimerítő részletességgel ismerte a család magánügyeit.
Sokan azonnal az elveszett hercegnőt ünnepelték benne, ám mások – az arisztokrata rokonság szinte egyöntetűen – soha nem ismerték el az azonosságot. Anna Anderson 1984 februárjában bekövetkezett haláláig kitartott álláspontja mellett, titkát a sírba vitte. Sőt, a helyzet még tovább bonyolódott, amikor 1991-ben Jekatyerinburg közelében az erdőben öt csontvázat találtak elásva, és négyről bebizonyosodott, hogy a cári család tagjaié.
A megoldásra 1992-ig várni kellett, amikor is egy DNS-vizsgálat tett pontot a rejtély végére. A tudósok Fülöp herceg, II. Erzsébet brit királynő férjétől vettek mintát, akinek édesanyja Anasztázia első fokú unokatestvére volt. Ezt összehasonlítva Anna Anderson DNS-ével lelepleződött a csalás: bár a legügyesebb dublőr volt, mégsem ő volt a hercegnő. Ezt később az Oroszországban talált maradványok alapján is megerősítették.
Továbbra is talány maradt azonban, hogy hol van hiányzó két csontváz: lehet, hogy Anasztázia és a trónörökös mégiscsak túlélte a vérengzést? 2007-ben derült ki, hogy nem. Szüleik maradványainak közelében ugyancsak egy sebtében ásott gödörbe temetve leltek rá Mária hercegnő és Alekszej herceg, trónörökös csontjaira.
A cári családot 1981-ben a külföldi orosz ortodox egyházak szent mártírokká nyilvánították, majd lemészárlásuk 80. évfordulóján, 1998. július 17-én újratemették őket a szentpétervári Szent Péter és Pál Székesegyházban. 2000-ben pedig az Orosz Ortodox Egyház szentté avatta az utolsó uralkodócsaládot, és hosszas huzavona után az orosz legfelsőbb bíróság II. Miklóst és családját jogtiprás áldozatának ismerte el és rehabilitálta.
