Kultúra, oktatás133 vásárhelyi katona soha nem tért haza

2017. január 10., kedd
 
133 vásárhelyi katona soha nem tért haza

Az 1943. évi doni áttörés napján rendhagyó történelemórával, koszorúzással, gyászmisével emlékeznek a keleti front százhúszezer magyar áldozatára Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

1943. január 12-én reggel megremegett az ég és a föld a Don partján; az urivi halálkanyarban pergőtűzzel indult meg a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg állásai ellen. A Don-kanyarnál a magyar történelem legtöbb áldozatott követelő veresége következett be: a kétszázezres seregből 120 ezren, köztük 133 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza.

 

Hódmezővásárhely városa január 12-én 11 órától a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél rendez megemlékezést és koszorúzást, melyen Miklós Péter történész, az Emlékpont intézményvezetője mond beszédet, imát mond Dudás Ferenc református tábori lelkész.  

A koszorúzással nemcsak a 113 soha vissza nem tért hódmezővásárhelyi katona, hanem a 207.500 frontra kivonuló magyar hős előtt is főhajtás lesz. 

A rendezvényen közreműködik a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara.

 

Ezt megelőzően 10 órától az Emlékpontban rendhagyó történelemórán, vásárhelyi középiskolás diákoknak Kovács Ferenc helytörténeti kutató tart előadást.

 

A II. világháború keleti-hadszínterén elesettek, megsebesültek és fogságba esettek lelki üdvért 18 órától gyászmise lesz a Belvárosi Katolikus Templomban. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető.