Kultúra, oktatás10 éves a vásárhelyi fotóklub

2024. augusztus 17., szombat
 
10 éves a vásárhelyi fotóklub

2014 júliusában alakult a Lucien Hervé Kamera Klub. A kerek évforduló alkalmából kiállítás nyílt a BFMK előtt.

 

 

 

 

 

 


 

Az alapítók nagy része fotóművész, illetve Vásárhely kulturális életének aktív tagjai voltak, az egyik ötletgazda pedig a Vásárhelyi Hírek főszerkesztője volt.

 

“Lucien Hervé művészi, emberi példájára, szellemi örökségére építve, a város fotóművészeti kultúrájának magas szintű tovább építése, országos, nemzetközi szinten meg-, és elismertetése, Hódmezővásárhely művészeti rangjának emelése.” Ezzel az ars poetica-val kezdte meg működését 10 évvel ezelőtt.

 

A most megnyílt utcai kiállításon Görbe Anita, Markos Anna, Bucsai Ferenc, Cselőtei József, Dömötör Mihály,  Kovács Zoltán, dr. Kőhegyi Ferenc és Papp Róbert fotói láthatók.

 

Cikkünk a 2014. júliusi megalakulásról.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mi várható Vásárhelyen az ötnapos ünnepen?

Mi várható Vásárhelyen az ötnapos ünnepen?

A csütörtök délután készült fotóinkon is látható, hogy minden készen áll a 16-tól kezdődő és ötnapig tartó programsorozat lebonyolítására. Képekkel.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
SZIN-es hírek - Szegedre jön a svéd Rihanna

SZIN-es hírek - Szegedre jön a svéd Rihanna

Először hallhatjuk Magyarországon élőben a svéd világsztár ’Venus’ című albumának dalait és persze a korábbi nagy slágereket is.
Nyári bőrvédő táplálkozási javaslatok

Nyári bőrvédő táplálkozási javaslatok

Aki nyáron kimegy a strandra, kerülje az alkoholt és a zsíros ételeket, ezek ugyanis kánikulában igen megterhelőek a szervezet számára.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.