KözéletZöld erdőben zöld mezőben gyorsvillamos?

2011. május 8., vasárnap
 
Zöld erdőben zöld mezőben gyorsvillamos?

A most kiírt közbeszerzési felhívásban azt is vázolni kell, hogy az egyes célcsoportokat: a szolgáltatókat, szakmai és civil szervezeteket, önkormányzatokat és természetesen a lakosságot milyen módon és eszközökkel javasolja az ajánlattevő megszólítani.

 

 

 

Tavaly december 16-án a  hódmezővásárhelyi Közgyűlésen a képviselők 12 igen és 3 tartózkodás mellett arról döntöttek, hogy a Tram Train, azaz az integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetésére vonatkozó megvalósítási tanulmányt elkészíttetik, amelynek 164 milliós költségét az Európai Unió pályázata teljes egészében támogatja. Május 4-én megvalósíthatósági tanulmányára írtak ki nyílt közbeszerzési felhívást, amely a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A felhívás szerint részletes megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteni Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában. Tartalmaznia kell a műszakilag lehetséges megoldásainak vizsgálatát (Hódmezővásárhely - Szeged - Makó - Szabadka viszonylatában), gazdasági, társadalmi és környezeti hatásinak összehasonlítását, amely alapján a végleges műszaki paramétereket meghatároznák. Ki kell térnie a fejlesztésekkel érintett közlekedési szolgáltatásokhoz kapcsolódó, úgynevezett intelligens közlekedési rendszerekkel (ITS) való összhang vizsgálatára, illetve a projekt eredményének hatékonyságát növelő lehetséges fejlesztésekre is. A felhívás a társadalmi vitára bocsátás megvalósítására is kitér. Vagyis, hogy az egyes célcsoportokat: a szolgáltatókat, szakmai és civil szervezeteket, önkormányzatokat és természetesen a lakosságot milyen módon és eszközökkel javasolja az ajánlattevő megszólítani. Az ajánlattételi határidő június 23-a.

 

Mint arról beszámoltunk március 4-én együttműködési megállapodást írt alá Botka László Szeged és Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere. Hódmezővásárhely a jövőben a két megyei jogú várost összekötő és hazánkban egyedülálló integrált villamos-vasúti rendszer kiépítésére pályázik, melyet Szeged is támogat. A villamos és nagyvasúti rendszer ötvözetét jelentő Tram Train korszerű és környezetkímélő közlekedési lehetőséget jelenthet a két város között. Megvalósulása esetén, a 22 kilométerre fekvő két alföldi város főterétől főteréig mindössze fél óra alatt lehetne eljutni. A Tram Train a településeken kívül vasúti, míg a városokban villamosként közlekedő szerelvényként funkcionál. Szegeden adott a kötöttpályás villamosközlekedés, ezt azonban Hódmezővásárhelyen még ki kell építeni, melynek keretében szintén felújítanák a két város közötti vasútvonalat is. A teljes kivitelezés befejezését 2015-re prognosztizálják.

 

Olvassa el ezt is!

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.