FélpercesZentai diákok Vásárhelyen

2014. április 29., kedd
 
Zentai diákok Vásárhelyen

Április 24-27-e között a vásárhelyi Németh László Gimnázium a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjait látta vendégül.

 

 

 

 

A Határtalanul! program által finanszírozott első utazásra márciusban került sor, amit most a vajdasági diákok viszonoztak.

A Vásárhely testvérvárosából érkezett gimnazistáknak összeállított gazdag program során voltak Ópusztaszeren, részt vettek az Emlékpontban rendezett Természettudományos Diákkonferencián, megnézték a Tornyai János Múzeumban a Koszta kiállítást, Ambrus Sándor fazekasmester műhelyében kipróbálhatták magukat a diákok, valamint az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda  Napokra is ellátogattak.

 

Olvassa el ezt is!

Az országos eredmények a legjobb reklám

Az országos eredmények a legjobb reklám

A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola történetében a tanulók idén rekordszámú helyezést értek el az országos döntőkben. Nagy képpel!
Értékes győzelem a Hódtóiban

Értékes győzelem a Hódtóiban

dr. Elek András edző: A győzelmünk nagyon értékes, mert nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ellenfelünk igen jó csapat.
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Hálaadó istentiszteletet követően felavatták a mártírhalált halt, Celebesz szigetén kórházat alapító Cseszkó Gyula és felesége, Hadady Emma Róza emléktábláját az Ótemplom falán.

 

És ezt már olvasta?

Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.
 
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti A Mazsihisz a várostól megkapta a vásárhelyi zsinagóga és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészét.