Kultúra, oktatásVonószenekari Találkozó Vásárhelyen

2014. április 10., csütörtök
 
Vonószenekari Találkozó Vásárhelyen

Április 12-én Szeged, Szentes, Makó után Vásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban nyolc zenekar részvételével Megyei Vonószenekari Találkozót rendez a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola.

 

 

Szombaton délelőtt 10 órától Szeged, Szentes, Csongrád, Kistelek, Hódmezővásárhely ifjú muzsikusai koncerteznek. Majd 15 órakor az emléklapok átadása után az egyesített zenekar  produkciója zárja a találkozót.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Meghosszabbították a diplomamentő program határidejét

Meghosszabbították a diplomamentő program határidejét

Még nem késett le róla: egy héttel kitólták a regisztrálás határidejét!
Döntött a tudás és a kreativitás

Döntött a tudás és a kreativitás

Az öt vásárhelyi iskola versengő diákjai a lexikális tudást igénylő művészettörténeti témák mellett a linómetszésbe is belekóstolhattak. Képekkel és eredményekkel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.